Hírek
2025. Július 10. 11:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
A tókerülő vitorlásverseny honlapján közzétett tájékoztatás szerint idén a Kékszalagon 479 hajó készült rajthoz állni, 29 hajóosztályban és nyolc értékelési csoportban. Az induló hajók közül 15 katamarán.
A mezőnyben 2419 versenyző szerepel, közülük 2279-en felnőtt, 93-an ifjúsági és nyolcan serdülő korcsoportba tartoznak. A Kékszalagra 131 rajtengedélyes és 21 külföldi versenyző nevezett, kilenc női kormányos van a résztvevők között.
Két külföldi hajó indult, három vitorlás – Prosecco, Lilly Eliott és MóPoGÓ - legénysége kizárólag nőkből áll.
A HungaroMet Zrt. által készített, és a verseny honlapján közölt időjárási előrejelzés szerint a rajt időpontjában a Balaton keleti medencéjében a Balatonfűzfő-Siófok vonalban erős – óránként 45-50 kilométeres - lökésekkel kísért északnyugati szél fúj. Az északi part közelében lényegesen gyengébb a szél, azonban a völgyek kijáratában ott is előfordulhat egy-egy erős közeli befújás.
A levegő a víz felett 17 fokos, a víz hőmérséklete ugyancsak 17 fok.
Az előrejelzés szerint csütörtök délelőtt megindul a gomolyfelhő-képződés, amely helyről-helyre jelentősen változtathatja az alapáramlást. Délután az erős széllökések gyakorisága csökken, azonban továbbra is számítani lehet élénk, időnként erős széllökésre.
A kora délutáni óráktól arra is van esély, hogy a gomolyfelhőkből záporok, esetleg zivatarok alakuljanak ki. A gyorsan mozgó záporok-zivatarok környezetében rövid időre viharossá – óránként 60-70 kilométeresre - fokozódhat a szél, elvonulásukkal pedig átmenetileg lecsökken az északi alapáramlás.
Éjszaka tovább gyengül az alapszél, de szélcsatornákban, elsősorban a Szigligeti-öbölben erős közeli befújásokra továbbra is lehet számítani.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön a víz felett 22 fok körül alakul, éjszakára 20 fok körüli hőmérsékleti értékek várhatóak. A víz várható hőmérséklete 18-19 fokos lesz.
Pénteken az előző naphoz képest lényegesen visszafogottabb, de még mindig északnyugati irányú szél várható, azonban a délutáni órákig az élénk alapszél mellett záporok, zivatarok környezetében egy-egy erős széllökés kialakulhat. Az esti óráktól jelentősen mérséklődik a légmozgás, helyenként a tavi cirkuláció módosító hatása is megjelenhet. Napközben változóan felhős lesz az ég, futó zápor, zivatar kialakulhat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken a víz felett 24 fok körül alakul, éjszakára 21 fok várható – áll az előrejelzésben.
A szervezők a verseny honlapján is felhívták a figyelmet a mentőmellény használatának fontosságára. Azt kérték, a versenyt vízről néző hajók a pályajelektől biztonságos távolságba helyezkedjenek el, lehetőleg a szél irányában.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, a hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár. A balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a Tihanyi-szoros érintésével haladnak, majd Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.
A Kékszalag időrekordját továbbra is a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty tartja a 2023-ban elért 5 óra 3 perc 56 másodperces idővel.
Legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 16. 07:13, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS közötti tárgyalásokban
2026. Január 16. 07:08, péntek | Belföld
Takács Péter: a kormány 1160 mentőautót cserélt le az elmúlt években
A kormány 1160 ügyeleti és mentési feladatot ellátó mentőautót cserélt le az elmúlt években
2026. Január 16. 07:07, péntek | Belföld
Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő
Enyhül az időjárás, sokfelé azonban ködre, helyenként minimális ónos esőre lehet számítani, vasárnap újra hidegebb lesz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtöki közleményében.
2026. Január 15. 07:28, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter minden eddiginél durvább választási beavatkozástól tart Brüsszel részéről
A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak, most pedig minden eddiginél durvább beavatkozás várható
