Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2011. Március 17. 07:53, csütörtök | Bulvár
Forrás: NapiászOnline

Keleti Györgyinek a bírónál kell jelentkeznie

Keleti Györgyinek a bírónál kell jelentkeznie

Keleti Györgyinek minden esélye meg van arra, hogy az olasz hatóságok ne folytassák le ellene az eljárást, ehhez azonban a lehető legnagyobb együttműködést kell mutatnia az itthoni bírósággal.

Az egykori playmate-et, Keleti Györgyit a hétvégén hazaengedték az olasz hatóságok. A modell ugyan csak szűkszavúan, de a Facebook oldalán közölte, végre itthon van. Györgyi családja, a volt honvédelmi miniszter, Keleti György egy hetes türelmi időt kért a médiától, hiszen állításuk szerint hamarosan a sajtó elé állnak, de addig még nagyon sok mindent kell megbeszélniük.

Egy napilap információi szerint Keleti Györgyit óvadék ellenében tudták Magyarországra hozni, aminek az összege – egyes feltételezések szerint – akár több millió forintra is rúghat. A modell ugyan már napok óta hazánkban tartózkodik, de eddig még nem jelentkezett egyik hatóságon sem.

Györgyi egykori ügyvédje, Dr. Ruttner György mindenképpen azt javasolná a modellnek, hogy mielőbb jelentkezzen az ügyében eljáró bírónál, hiszen az együttműködését látva enyhébb ítéletre is számíthatna. „Ha a védője lennék, akkor azt tanácsolnám neki, hogy azonnal jelentkezzen az ügyében eljáró bírónál.” – mondta Dr. Ruttner György a NapiászOnline-nak. „Ha így tesz, akkor a bíró indítványozhatja, hogy az olasz elfogatóparancsot vonják vissza ellene. Ha mégsem jelentkezne azonnal a bíróságon, akár egy igazoltatás közben is őrizetbe vehetik a hatóságok.”

„Én mindenképpen javasolnám Györgyinek, hogy önként jelenjen meg a bíró előtt, hiszen így a saját ügyét könnyíti meg. Ugye volt egy kitűzött tárgyalási nap, amin nem jelent meg, de itt előadhatja, hogy szándékában állt volna visszajönni az országba, és az őrizetbe vétele miatt nem tudott megjelenni a tárgyaláson. Most, hogy itthon van, biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra kitűzik a tárgyalást, ha azóta már ki nem tűzték annak időpontját. Én úgy gondolom, hogy ezt a tárgyalást két hónapon belül lefolytathatják.”

Mindezek ellenére az elmúlt napon olyan hírek láttak napvilágot, miszerint az egykori modell elbújt a világ elől, elhagyta szülei házát és jelen pillanatban ismeretlen helyen tartózkodik.


Egykori ügyvédje, Dr. Ruttner György szerint sok tényező szerepet játszhat Györgyi majdani ítéletében, de az üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolt modell legsúlyosabb esetben is három év letöltendőt kaphat. Az ügyvéd szerint azonban nyilvánvalóan nem erre kell számítani. „Érdemes aktívan elősegíteni az eljárást, hiszen így lekerülheti, hogy Olaszországban is lefolytassák ellene az ügymenetet. Magyarország és Olaszország is EU-s ország, ezért nem hiszem, hogy ott is büntetést kapna. Ez Györgyinek sokkal kedvezőbb, hiszen ott sokkal szigorúbban veszik az ilyen fajta bűncselekményeket, és még az is komoly hátrány, hogy külföldön, idegen nyelven tárgyalják az ügyet. Az itthoni ítéletben valószínűleg szerepet fog az is játszani, hogy büntetlenként van-e számon tartva, mert akkor egy felfüggesztettre is számíthat.” – ecsetelte az ügyvéd.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 31. 07:53, szerda | Bulvár

Filmzenei fesztivált tartanak Balatonalmádiban augusztus közepén

Kilenc formáció lép fel a 2. Balatoni Filmzene Fesztiválon augusztus 9. és 11. között a Kerényi Imre KultMagtárban, a rendezvény alatt filmzenei utcakoncertek is lesznek - közölték a szervezők az MTI-vel.

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.

2024. Július 28. 10:53, vasárnap | Bulvár

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár

Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.