Hírek
2018. Március 19. 11:25, hétfő | Helyi
Képzőművészeti központtá is vált az Apáczai-Kar
A pedagógusképzés mellett a képzőművészet fellegvára is lett a Széchenyi István Egyetem Apáczai-Kara. Győr egyik legelegánsabb kiállítóterében biztosítanak bemutatkozási lehetőséget helyi képzőművészeknek.
Az alkotókkal Borbély Károly mesteroktató, festőművész tarja a kapcsolatot, és szervez igazi kiállításfolyamot évről-évre.
Jelenleg is két tárlat várja a látogatókat a Cziráki Lajos Kiállítótérben. Sárközi Anikó mosonmagyaróvári festőművész egyéni hangulatú, átértelmezett, egyénített pointillista képeiben gyönyörködhetnek, és átélhetik az autodidakta fafaragó, Csom Árpád lélek mélységéből fakadó, maszkokba álmodott egzotikus világát is április elejéig, közepéig. Sárközi Anikó Mosonmagyaróváron alkot, az Art Flexum Művészeti Társaság tagja, diptichonokkal, triptichonokkal jelentkezik mostani bemutatkozásán. Festészetének alapmotívumát a festői rétegek képezik, e probléma folytonos újraértelmezése során jutott el az érzelmileg telített, lírai hatású megközelítésig. A színek kölcsönhatása, a vonalak hullámzása hangsúlyos az alkotásaiban.
„A vizuális nevelés szent célját szolgálja alapvetően a kiállítóterünk. Ide hozzuk helybe a hallgatóknak az élő művészetet. Sokszor óra közben kijövünk velük, itt megnézhetjük az eredeti alkotáson, hogy a művész milyen technikával, hogyan dolgozta fel az adott témát. A képzőművészet-terápiához kötődően pedig azt is elemezni tudjuk, hogyan mutatkoznak meg az alkotások lelki tartalmai.” –mondja Borbély Károly, miközben körbevezet az impozáns téren. Két rajzterem, szobrászműhely is nyílik a folyosószakaszról, így bárhol is folyik az oktatás, szinte egy térben lélegeznek a hallgatók a kiállításokkal.
Borbély Károly alkotásaiban visszatérő téma a szakralitás.
Alapvetően a térségből adnak kortárs művészeknek bemutatkozási lehetőséget. Évente csaknem tíz alkalommal kerülnek képzőművészeti alkotások a falakra, és időnként a kapuk szélesebbre is tárulnak. Emlékezetes marad például 2015-ből a „People metr” Nemzetközi Művészeti Kiállítás, 2016-ból a Mandalák és a Mokka, tavalyról a Péntek István Gyűjtemény bemutatása vagy Elekfi Jenő utolsó tanítványa, Nagy Béla festőművész akvarelljei és Milu-Milanovics festőművész alkotásai. Idén a németországi Manfred Hartner-Müller festőművész és a horvátországi Moscenice gyűjteménye is bemutatkozik a Cziráki Lajos Kiállítótérben, majd ősszel Barabás László festőművész alkotásai várják a látogatókat.
Természetesen a hallgatók és képzőművész oktatóik is kiállítanak minden évben. A hallgatók mestermunkái, fotói is teret kapnak, ugyanígy hagyománya van az oktatói kiállításnak, a Balogh-Borbély-Szunyogh művésztanár-trió is évről-évre jelentkezik újdonságokkal. A kiállításokat nemcsak az egyetemi polgárság, a tizenötezer hallgató látogathatja. A kapuk nyitva állnak a művészetet szerető nagyközönség előtt is, és a vendégek akár rögtönzött tárlatvezetést is kaphatnak az oktatóktól. Győr egyik leglátogatottabb és legelegánsabb kiállítóterévé vált a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karának főépülete.
Csom Árpád autodidakta fafaragó különleges maszkjai.
Borbély Károly 30 éve tanít az egyetemen, a kiállítótér kialakítását, élettel megtöltését ő kezdte meg, bővítette évről-érve tartalmas, változatos kiállításfolyammá. Mint mondja, némi kis önzés is volt ebben. Mert amikor reggelente munkába jön, végigsétál a képek között, előhangolja a lelkét ez a különleges közeg, és szinte fáj, amikor két kiállítás között üres falak közt kell végigmennie. Önmaga ravazdi otthonában alkot. Egy szőlőhegyen áll a ház, igazi festői környezetben, ódon borospincével, négyféle, saját készítésű borral. A must mellett új munkái is rendszeresen kiforrnak. Most éppen a hét fő bűn témához kapcsolódó anyagnyomat sorozatával szerepel a IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálén. Egy vaslemezből kivágott, azután visszahegesztett kör adta az alapot, amelyen a vörös alnyomat laparany fedést kapott. Így az arany alól néhol kinyomódott piros egy bizonyos folyamatot érzékeltet. A nedves papírba nagy erővel belepréselt, részletgazdag vaslemez lenyomat címe ezért lett Feloldozás. A szakrális térben érzi magát igazán otthon Borbély Károly, de szívesen kísérletezik, most éppen a gesztusfestéssel megjelenített figurákkal, ahol nem az anatómia strukturálja a formákat, hanem az érzelmeket megjelenítő gesztusok. A könnyed, játékos képeken éppen csak utal valamit az anatómiára. Mozdulatok, gesztusok dominálnak, az érzelmek öltenek testet a képeken.
Ugyanúgy, ahogy Győr és a régió képzőművészeti életének pezsgése gyöngyözik sorjázó tárlatokban az Apáczai-Karon.
Forrás: uni.sze.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 09:13, csütörtök | Helyi
Három ökölvívó bronzérem
Az ifjúsági és junior magyar ökölvívó bajnokság Székesfehérváron a győri Bercsényi-iskola tanulói szép eredményt értek el.
2024. December 19. 08:12, csütörtök | Helyi
Fagyasztott húsokat osztottak ki a rászorulóknak a Borlovagok
1300 kilogramm élelmiszert adományozott a rászorulóknak az Európai Borlovagrend Győri Legációja.
2024. December 19. 07:14, csütörtök | Helyi
Fókuszban a biztonságpolitika
A biztonságpolitikai kihívások és a katonai innováció kérdései köré szerveződött a győri MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred szakmai konferenciája.
2024. December 18. 09:14, szerda | Helyi
Eseménydús évet zárt a győri Audi
Az a célunk, hogy biztosítsuk az Audi Hungaria jövőjét.