Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2010. November 02. 07:33, kedd | Kék hírek
Forrás: HírTV

Késsel fenyegetőztek a bevásárlóközpontban

Késsel fenyegetőztek a bevásárlóközpontban

Percek alatt elfogták a rendőrök azt a párost, akik több táskát loptak el egy budapesti hipermarketből, majd késsel fenyegették meg az őket tetten érő biztonsági embert – értesült a HavariaPress.

A VI. kerületi Westend bevásárlóközpont egyik üzletéből vasárnap napközben lopott el egy férfi és egy nő egy bőröndöt, illetve két válltáskát. Cselekményüket azonban a biztonsági szolgálat egyik munkatársa észlelte, és megkísérelte feltartóztatni őket, ám ekkor a tolvajpáros dulakodni kezdett az őrrel a táskák megtartása érdekében, majd késsel megfenyegették, végül elmenekültek a helyszínről. A rendőrök felderítő munkáját több szemtanú is segítette, akik látták a menekülő rablókat beszaladni egy közeli lakóépületbe.

A BRFK akciósai a kapott személyleírás alapján a ház harmadik emeleti folyosóján elfogták a párost, s a rabolt táskák is előkerültek a lakóház lépcsőfordulójában. A 31 éves férfi és 25 éves társnője ellen rablás megalapozott gyanújával indult büntetőeljárás, s mindkettejüket őrizetbe vették.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.