Hírek
2016. Február 28. 01:59, vasárnap |
Helyi
Forrás: mti
Két ember meghalt egy közúti balesetben a 85-ös főúton
Két személyautó összeütközött a 85-ös főúton, a veszkényi elágazásnál szombat éjjel.
A balesetben két ember életét vesztette, rajtuk kívül egy személy könnyű sérüléseket szenvedett - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A rendőrség tájékoztatása szerint a két autó eddig ismeretlen okból és körülmények között frontálisan ütközött össze.
A műszaki mentéshez a kapuvári és a csornai tűzoltókat riasztották.
Az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat Veszkényen, illetve Babóton keresztül terelik.
Friss:
Befejeződött a helyszínelés és a műszaki mentés a 85-ös számú főút 38-as kilométerszelvényénél, a veszkényi elágazónál, ahol korábban halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.
Az elsődleges megállapítások szerint az Opel típusú személyautó a veszkényi elágazónál elkezdett megfordulni, amikor ütközött a Csorna felől Kapuvár irányába tartó Volkswagen típusú gépkocsival. A balesetben az Opel vezetője és utasa is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen mindketten életüket vesztették. A másik jármű sofőrjét és utasát a mentők kórházba szállították.
A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
