Hírek
2022. Április 11. 06:00, hétfő |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Két év után Ferenc pápa ismét a Szent Péter téren mutatta be a virágvasárnapi szentmisét
Ferenc pápa a világjárvány két éve után először ismét a Szent Péter téren mutatta be a Jézus jeruzsálemi bevonulását idéző virágvasárnapi szentmisét több tízezer hívő részvételével.
A hagyomány kelt életre a Szent Péter téren, ahol a virágvasárnapi szertartás újból szabadtéren zajlott. Tavaly és tavalyelőtt az egyházfő a bazilikában mutatta be a virágvasárnapi misét, amelyen 2021-ben a karanténidőszak miatt harmincan vehettek részt, és a szertartást interneten közvetítették.
A szokással ellentétben Ferenc pápa nem vett részt a mostani virágvasárnapi körmeneten, amely a tér közepén álló obeliszktől a bazilika előtti szabadtéri oltárig haladt. Papok és hívők a pápa által megáldott fonott pálmalevelet vagy olajágat tartottak a kezükben, amelyekkel egykor Jézust üdvözölték Jeruzsálemben.
Homíliájában az egyházfő a Jézus halála előtti órákat az emberiség mai sorsával állította párhuzamba. Jézust többen figyelmeztették, hogy magával törődjön, mentse életét, ő mégsem ezt az utat választotta, miközben a mai világ középpontjában a kizárólag saját magunkkal, egészségünkkel, jólétünkkel, sikerünkkel való törődés áll.
"A birtoklás, a hatalom, a feltűnés számít (...) A mentsd meg önmagad vált az emberiség refrénjévé" - mondta Ferenc pápa.
Ukrajnára utalva kijelentette, a keresztre feszített Krisztus sorsa ismétlődik meg a férjüket, fiaikat sirató nőkben, a bombák elől gyermekkel a karjukon menekülőkben, a meghalni hátrahagyott idősekben, a jövőjüktől megfosztott fiatalokban, a katonákban, akiket testvéreik megölésére küldenek.
A misén szokás szerint több nyelven imádkoztak: újdonságnak számított, hogy az első nyelv a sorban a szlovén volt, melyen az egyházért fohászkodtak. A pandémia előtt a Szlovéniából érkezett orchideák díszítették a Szent Péter-bazilika főoltárát, most pedig a szlovéniai Naklóból érkeztek virágok a Szent Péter térre.
Portugálul azért imádkoztak, hogy a nemzetek vezetői a közös jót, valamint a békét szolgálják, maláj nyelven a szegényekért, a háború és éhezés elől menekülőkért imádkoztak, franciául a megbékélésért, kínaiul a keresztényekért.
A húsvéti hagyománynak megfelelően a Szent Péter teret idén ismét több száz virágkompozíció díszíti, amelyek 35 év óta először nem Hollandiából, hanem többnyire olaszországi kertészetekből érkeztek. Az olajágak Lazio és a déli Puglia tartományból származnak, a fonott pálmalevelek Sanremo városából.
A nagyhét idén a pandémia előtti szertartássorozatot követi: péntek este Ferenc pápa ismét a Colosseumnál vezeti majd a keresztutat.
A Vatikán közlése szerint a pápa legközelebbi munkatársaként ismert Konrad Krajevski lengyel bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője vasárnap harmadik alkalommal elindult Ukrajnába. Lengyelországon keresztül egy újabb mentőautót visz Kijevig, ahol a katolikus húsvéti szertartásokat mutatja be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld
Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát
A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban
2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld
Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.
2026. Február 23. 10:00, hétfő | Külföld
Lelőttek egy fegyveres behatolót Donald Trump floridai otthonának őrzött területén
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
2026. Február 22. 13:00, vasárnap | Külföld
Az amerikai elnök 10-ről 15 százalékra emeli a globális vámtarifát
Az amerikai elnök közölte szombaton, hogy az előző nap bejelentett 10-ről 15 százalékra emeli az új globális vámtételt.
