Hírek
2020. Március 10. 06:53, kedd | Külföld
Két nap után húztak ki az összeomlott karanténhotel romjai alól egy anyát és kisfiát
Ötvenkét óra elteltével mentettek ki egy anyát és tízéves kisfiát a délkelet-kínai Fucsien tartományban szombat este összeomlott, karanténnak használt szálloda romjai alól.
A kisfiú és édesanyja tartózkodási helyét hétfőn éjjel sikerült meghatározni, és további három órányi kemény munkával sikerült őket kiszabadítani.
A szerencsétlenség halálos áldozatainak száma keddre 18-ra emelkedett, az épület által maga alá temetett 71 emberből 12-t továbbra sem találnak. A helyi hatóságok szerint a körülbelül 80 ember tartózkodott a többemeletes épületben, amikor az összeomlott - közülük 58-an voltak karanténba helyezve az új koronavírus okozta járvány miatt -, és a baleset bekövetkezte után kilencen tudtak maguktól kimenekülni.
A baleset okát továbbra is vizsgálják, bár a gyanú szerint a szálloda földszintjén lévő két szupermarket felújítási munkálatai vezethettek az épület összeomlásához. A tulajdonost rendőri felügyelet alá helyezték.
A Hszincsia Express Hotel 2018 júniusában nyílt meg, és összesen 80 vendégszobával rendelkezett. Az új típusú koronavírus-járvány miatt a szállót átmenetileg arra használták, hogy itt különítsék el és tartsák orvosi megfigyelés alatt a járvány sújtotta külföldi térségekből Kínába visszatérőket.
Forrás: origo.hu
Kép: AFP/Xinhua/Zeng Demeng
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 15:00, hétfő | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
