Éppen a vonatról szálltam le, végigmentem a peronon és az aluljáróhoz közelítve behatolt a fülembe egy ismerős hang. Már régebben is próbáltam beszélni a néha-néha felbukkanó érdes hangú sráccal, aki Quimby nótával, G-dúrban fest naplementét az alagút szürke falaira. A dal sajnos félbemaradt- egy gitárhúr feladta a harcot a srác kezeivel szemben. Amíg nekiállt a húrozásnak, én tollat ragadtam és megszólítottam. Varga Józsefnek hívják. Ennyit legalább megtudtam. Aztán ahogy beszélgettünk, és ő mondatokba próbálta foglalni a zenéhez fűződő viszonyát, hamar rájöttem, hogy a szavak kisstílűnek ahhoz a bűvölethez képest, amit a zenéjével közvetít. Ha legközelebb elmentek mellette, remélem, eszetekbe jut majd, amit most írok. Eszetekbe jut, hogy nem csak ti halljátok őt, ő is lát titeket.

-Néha, amikor elkap a zenei ihlet, önálló életre kel a kezem, a hangok csak úgy maguktól jönnek a számra. Ilyenkor az emberek arcát szoktam figyelni. Szinte mindenkin látom milyen napja volt, sőt a legtöbb emberről azt is meg tudnám mondani hol dolgozik, milyen az élete. Az utcazenélés sok élményt adott nekem, olyan emberekkel hozott össze a sors a zene segítségével, akikkel soha nem is gondoltam volna hogy valaha találkozhatok. A zene a minden számomra, a létezést jelenti és minden pillanatomat átitatja. Engem egyáltalán nem is érdekel a hírnév. Csak a zenének élek- meséli Varga József.

Siker, dicsőség és elismerés- ezek a fogalmak mintha semmit nem jelentenének Józsi számára. A különböző tehetségkutatókat a multikhoz hasonlította, amely az élete egy bizonyos részén így is magába szippantotta, de a zene területén ennek sohasem engedne.

-Egyszer próbálkoztam tehetségkutatóval, a Megasztár válogatására mentem el, de nagyon megbántam , ha lehetne ki is törölném az életemből. Nem szeretnék egy termék lenni a sok közül. Ezeket a tehetségeket felemészti az iparág, ami rájuk épül. Nem mellesleg, elveszi a lehetőséget a valódi élőzene elől. Az utcazenélést nagyon élvezem, de sajnos nem tudok belőle megélni. Jelenleg egy sportboltban dolgozom, kerékpárokkal foglalkozom 5 éve, javítok és eladok. Eleinte kiskereskedőknél dolgoztam Győrben, de sajnos a kiskereskedőket is felemészti a multi, úgyhogy én is kénytelen voltam „csatlakozni a Sötét Nagyúrhoz” , hogy megkeressem a napi betevőmet. A törvény itt már a következő: beolvadsz vagy eltaposnak. Ez itt a választási lehetőség. És sajnos ez minden területen meglátszik, így természetesen a művészetekre, a zene területére is kiterjed. Éppen ebben rejlik az utcazene varázsa, hogy igazi, őszinte és aki figyel rá, azt kiragadja egy pillanatra a mókuskerékből. Az utcazenét főleg a magam és mások örömére csinálom, és őszintén azért is, hogy este jól be tudjak fröccsözni. De Sanyi bácsi tanárom szavait mindig észben tartom: „Gyerekek az élettől legyetek részegek.” Ennek próbálok eleget tenni, legalább az életem zenei területén. Ez mondhatni az én álomvilágom, az én Narniám.

Azonban mint kiderült, a rózsaszín bűvöletben némi árnyék is megbújik.
- Megvannak ennek a szakmának is a veszélyei, csakhogy nekünk senki nem biztosít védőfelszerelést, mint mondjuk az építkezésen dolgozó embereknek. Nincs biztosítókötél, vagy kobakvédő sisak, és nincs rendőr aki megvédjen minket, hiszen az új törvények szerint nem is űzhetnénk ezt a „mesterséget“. Volt olyan hogy este egy semmiből jött pofon leterített és elvitték a pénzemet, vagy egy csapat szállt rám, és amíg páran lefoglaltak a többiek elvitték a keresett pénzt. Ennek ellenére itt szeretek zenélni az aluljáróban mert szeretem az akusztikáját, csak a hangosbemondó szokott néha zavarni, de annál hangosabban próbálok játszani. Ebből egyszer adódott is egy vicces eset: egy idősebb házaspár férfitagja odakiáltott nekem: Fiatalember magának fáj valamije, hogy ilyen hangosan kiabál? Én meg erre azt válaszoltam: „Nem, csókolom, csak hát én így szeretem“.

Közben a helyére került minden húr és minden hang és Józsi folytatta a varázslatot. Mellette álltam és figyeltem az elhaladó emberek arcát. Ő már átlépett abba a valóságba, amit én is megértettem, meg is tapasztaltam. Ahol nyitott könyv mindenki, ahol a zene egy olyan erő, amelyről senki sem sejti, hogy megvillantja legbensőbb titkunkat is a világnak, egymásnak, azoknak, akik erre figyelnek.

Fotó: Nagy Péter