Városlista
2024. szeptember 9, hétfő - Ádám

Hírek

2011. Január 29. 08:30, szombat | Helyi
Forrás: Nyugathír

Két győri csapat küzd a sikerért a vasárnapi Borsodi-teremfocitornán

Két győri csapat küzd a sikerért a vasárnapi Borsodi-teremfocitornán

Két győri csapat is szerepel a vasárnapi, debreceni Borsodi Teremlabdarúgó-bajnokság döntőjében. Ráadásul fortunának köszönhetően a Győri ETO FC és a Gyirmót FC ugyanabba a csoportba került. A trió harmadik tagja a rendező, nagypály

A vasárnapi debreceni döntőn négy NB1-es és két NB2-es csapat vesz részt. A másodosztályú résztvevők: a keleti csoportban harmadik Diósgyőri VTK, és a nyugati csoport listavezetője, a Gyirmót FC. A kék-sárgák a nyíregyházi elődöntőben megszerzett második hellyel kvalifikálták magukat a hajdúsági fináléba. A Kiprich-tanítványok sorsolása meglehetősen nehéz, hiszen a házigazda Lokival és a városi rivális Győri ETO FC-vel kerültek egy csoportba.

A csoportellenfél Győri ETO FC szintén egy második hellyel szerzett jogot a fináléra Szombathelyen. Az ETO-t ugyan az NB1-es együttesekhez soroltuk, viszont a tervek szerint - mivel az első csapat a törökországi Belekben edzőtáborozik a torna ideje alatt - a zöld-fehérek NB2-es kerete szerepel Debrecenben.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 09. 09:14, hétfő | Helyi

Jövőre már pilótákat is képeznek a Széchenyi-egyetemen

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben.

2024. Szeptember 09. 08:09, hétfő | Helyi

Iskolapélda Győrben is

Iskolapélda elnevezéssel indított kampányt a rendőrség annak érdekében, hogy tanévkezdéskor ne történjen gyermekeket érintő közlekedési baleset.

2024. Szeptember 09. 07:08, hétfő | Helyi

Veszélyes növény közeledik hozzánk – jelezte az agrárminiszter

A kaukázusi medvetalp mérgező, fényérzékenyítő növény, veszélyes, mivel már az emberi bőrrel érintkezve kifejti mérgező hatását.

2024. Szeptember 08. 09:12, vasárnap | Helyi

Bíró Attila visszatért, a vízilabda edző a GYVSE Uni-Győr női szakágvezetője

Visszatér Bíró Attila a vizilabdasportba.