Azt tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a visszavágó, így meg különösen nem... Csapatunkban Katrine Lunde Haraldsen és a tucatnyi gólig jutó Görbicz Anita teljesítménye volt világszínvonalú.

Öt perc alatt három gólt szerzett csapatunk, Haraldsen hetest is védett, így aztán álomszerűen kezdődött a veszprémi finálé. A Buducsnoszt első gólja a kilencedik percben esett. Görbicz negyedik gólja a 13. percben ismét háromra növelte a győri előnyt. Haraldsen parádézott, megint büntetőt védett és a 20.percben 10-7-nél újfent hárommal vezettünk. Az első játékrész utolsó percében aztán egyenlített a Podgorica, ám mégis győri előnnyel fordultak a csapatok (13-12), Amorim góljának köszönhetően. A támadójátékunkkal nem volt különösebb probléma, viszont a védekezésünk hagyott kívánnivalót maga után, mivel a vendégek gyors indításaival szemben többnyire tehetetlenek voltunk.

A második félidőben egészen a játékrész feléig fej-fej mellett haladtak a csapatok, együttesünk csupán egy-két gólos előnyre tudott szert tenni. Aztán három perc alatt lőttünk négyet úgy, hogy egyet sem kaptunk. A 46. percben Radicevic négyre, egy percre rá Vérten ötre növelte a vezetésünket. Tíz perccel később Vérten gólja még mindig öt gólos fórt jelentett, ám az utolsó három percben már nem sikerült gólt lőnünk, kaptunk viszont hármat. Kár volt a végéért, a rossz bejátszásokért, s bizony a legvégén az addig ragyogóan bíráskodó német játékvezetők is "eltekintettek" a hazai pálya előnyétől. Így lett a végén két gól a győri előny. S hogy ez mire lesz elég a visszavágón? Induljunk ki abból, hogy a 2009-es BL-fináléban csapatunk hazai pályán bukta el az idegenben szerzett előnyét. Most hazai pályán nyertünk...

Gólszerzőink: Görbicz 12, Amorim 4, Löke 4, Radicevic 4, Vérten 3, Lekic 2.