Hírek
2010. Január 31. 07:27, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Kezdeményezés Győrből: alakuljon meg a Nemzeti Fürdőszövetség
A hazai gyógyfürdők érdekképviseletei szerint mulasztásos törvénysértést követett el az egészségügyi tárca, mivel 2008 decembere óta nem hirdeti ki a gyógyfürdő
Horváth Cs. Attila igazgató, Rába Quelle Termál- és Gyórgyfürdő, Győr:
"Ilyen körülmények között nem lehet megfelelő módon ezeket a kezeléseket ellátni, hiszen már eddig is a piaci árnak a negyedéért, ötödéért kaptunk csak állami támogatást, tehát ezt ilyen energiaárak mellett, ilyen munkaerőköltségek mellett lehetetlenség megfelelő módon kigazdálkodni."
Az egészségbiztosítóval szerződött 166 fürdő akár szerződést is bonthatna, de ezt üzleti és egészségpolitikai okokból nem teszik meg. Tavaly 4 milliárd forintot fordított az OEP a gyógyfürdőellátások finanszírozására, a fürdőket fenntartó vállalkozások nehezményezik, hogy ez a pénz idén tovább csökkent.
Kovacsics Imre vezérigazgató, Spa Hungary Holding Zrt.:
"3,5 milliárd van az összes magyar fürdőre, és szeptemberben elfogy ez a keret, akkor mit fogunk majd csinálni? Azt fogjuk mondani, hogy mától nem tudunk kezeléseket adni? Ha nem tudunk kezeléseket nyújtani, nem kell annyi munkahely, akkor fürdőnként 25-30-40 munkahely szűnhet meg a gyógyászati dolgozók részéről."
Kovacsics Imre kitárt arra is, hogy Nemzeti Fürdőszövetség néven új érdekképviseleti szervezet megalakítását tervezik, mivel úgy látják, a Magyar Fürdőszövetség évek óta képtelen megfelelően képviselni a hazai intézmények véleményét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 08:22, szerda | Helyi
Krakovszki Bence napokig nem aludt a testvére sérülése után
Krakovszki Bence, az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott győri balszélsője napokig aludni sem tudott ikertestvére, Zsolt sérülése után.
2026. Január 14. 08:09, szerda | Helyi
A jövőd filmje már forog
Győrben 6 filmmel startol a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál.
2026. Január 14. 07:07, szerda | Helyi
Továbbra is a síkosságmentesítés a fő feladat
Hétfőn reggeltől kisgépekkel és kézi erővel végzik a hóeltakarítást a városban a Győr-Szol Zrt. munkatársai. Elsősorban a járdákon, kerékpárutakon, gyalogátkelők környékén zajlik a munka.
2026. Január 13. 08:27, kedd | Helyi
Rászoruló diákoknak gyűjtöttek a „belvárosi angyalok”
Több mint 4 millió forintot gyűjtöttek rászoruló diákoknak a győri „belvárosi angyalok”.
