Hírek
2022. Május 26. 14:36, csütörtök | PR
K&H: rekordszámú résztvevő a K&H pénzügyi vetélkedőjén
közel 10 ezer fiatal indult a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő idei sorozatán
Nagy sikerrel zárult a K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak megrendezett pénzügyi vetélkedő. Közel 600 iskolából majdnem 10 ezer diák, 2423 csapatot alkotva indult az idei tanévben megrendezett versenysorozaton. A májusi döntőbe négy korcsoportból és nyolc régióból 1-1 csapat jutott be, a győztesek pedig miskolci, hajdúszoboszlói, békéscsabai és zalaegerszegi csapatok lettek. Az idei siker alapján pedig nem kérdés, hogy a következő tanévben folytatódik a vetélkedő.
Rendhagyó időszakban került sor az idén a diákok pénzügyi edukációját fókuszba helyező K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre, amelyet 2010 óta minden tanévben megrendeznek. A kivételes helyzet a világjárvánnyal magyarázható, az idei verseny meghirdetésekor ugyanis még nem lehetett tudni, hogy a pandémia hogyan befolyásolja majd a játékkedvet. “A végeredmény szerint a diákok és az őket segítő pedagógusok, szülők nagy meglepetést okoztak, hiszen rekordrészvétellel indult el az idei versenysorozat, amely négy fordulóból állt. A versenyt a K&H társadalmi felelősségvállalásának részeként még 2010-ben indította el, azóta a program jelentős növekedést ért el, már több mint 71 ezer általános és középiskolás diák vett részt a vetélkedőben.” - mondta Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
Hozzátette: „Ebben a tanévben összesen 2423 csapat és 9922 diák jelentkezett. A résztvevők száma így 10 százalékos növekedést jelent a járvány előtti vetélkedőkhöz képest és a verseny történetében pedig rekordszámot.” Tavaly ősszel és idén februárban került sor a mostani vetélkedősorozat első és második fordulójára, amelyet a regionális középdöntők követtek. Onnan négy korcsoportból nyolc régióból 1-1 csapat jutott be a május 10-én és 11-én megrendezett döntőbe. “A diákok 3-5 fős csapatokat alkotva ismerkedhettek meg többek között a digitális bankolás fortélyaival, a bankbiztonsággal, valamint a megtakarítások fontosságával” – fogalmazott Horváth Magyary Voljč Nóra.
● Az 3-4. osztályosok korosztályában a miskolci “Bitangok” lettek az első, megelőzve a Balatonalmádiból érkezett “B.coin” és a szegedi “PénzÜgyesek 12” csapatát.
● Az 5-6-osok versenyében a hajdúszoboszlói “Pénznyerők 5” szerezték meg az első helyet, a dogobó második fokára a sóskúti “Okos Tóbiások”, a harmadikra pedig a tapolcai “PÉNZügyesek” állhattak fel.
● A 7-8. osztályban járó fiatalok megmérettetésén a békéscsabai “5 euró” néven szereplő csapat lett a befutó. Ezüstérmes lett a vecsési “Számoló gepárdok”, a bronzot pedig a pécsi “Főmacik” kaphatták meg.
● A 9-11. osztályosok versengéséből a zalaegerszegi „Kahoothackerek” jöttek ki győztesen. Őket a vecsési „Profi Befektetők” és a hajdúböszörményi „Hozamvadászok” követték.
A diákokat felkészítő tanárok közül Szántó Mihályné Éva, a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola pedagógusa a 7-8. osztályosok csoportjában induló 5 euro nevű csapatának felkészítő tanára, aki egyébként a legtöbb diákot felkészítő személy különdíját is elnyerte beszélt a győzelemhez vezető útról: „3 éve lettem mesterpedagógus a pénzügyi tudatosság témakörében, és azóta célom a versenyfelkészítés mellett, hogy az iskolánkban szinte minden gyereket bevonjak játékos formában a pénzügyi témakörrel való ismerkedésbe.” Hozzátette: „Ezért is vettünk részt iskolai szinten a versenyen, amit a gyerekek nagyon élveztek. Nagyon hosszú úton jutottunk el a végső győzelemig, hiszen ezek a gyerekek már 5. osztályos koruk óta foglalkoznak pénzügyi ismeretekkel, pénzügyi tudatossággal matematika óra keretében, de a győztes csapat szakköri formában is. Rengeteg közös játék, activity-k, szójátékok, és persze sok tanulás jellemezte útjukat. Ez az év volt, ami megkoronázta ezt a 4 éves munkát” - fogalmazott a békéscsabai pedagógus.
A K&H izgalmas, digitális nyereményekkel készült a győztesek számára: többek között segwayt, mediapadet, pocketbookot, okosórát nyerhettek a gyerekek. A győztes diákokat és csapatokat felkészítő pedagógusok vagy szülők és az iskolák is díjazásban részesültek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 12. 19:55, csütörtök | PR
Fókuszban az Oktatás a Jánosik és Társai Kft.-nél
„Az innováció és a folyamatos fejlődés központi szerepet játszik a Jánosik és Társai Kft. életében.
2024. December 10. 11:13, kedd | PR
Négy tipp a lenvászon otthoni felhasználására
A lenvászon igazán sokoldalúan felhasználható anyag. Számos remek tulajdonságának köszönhetően olyan esetekben is bátran viselhető, mint például a kánikula, vagy bőrirritáció és allergia.
2024. December 07. 10:34, szombat | PR
Meglepő, de igaz: a gamer egérpad új szintre emelheti a játékot
Aki nem játszik számítógépes játékkal, sose gondolná, hogy egy olyan kiegészítőnek, mint az egérpad, mekkora jelentősége van.
2024. December 06. 13:04, péntek | PR
Újabb meredek emelkedés, élen az Apple Pay
kétéves összevetésben 180 százalékkal nőtt az okostelefonos fizetésekhez köthető forgalom