Hírek
2016. Május 24. 12:53, kedd |
Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú Város honlapja
KIÉPÜL A MARCALVÁROS I-II. KÖZÖTTI GYALOG- ÉS KERÉKPÁRÚT KÖZVILÁGÍTÁSA
Sötétedés után több baleset is történt a kivilágítatlan szakaszon, amit a hamarosan kezdődő beruházás tesz biztonságossá.
„A két városrész között jelentős a kerékpáros és gyalogos forgalom is, ám a Marcalváros I-et és II-t összekötő liget járdája és bicikliútja, amely a 821-es főúttól távolodva halad Marcalváros II. irányába, este meglehetősen balesetveszélyes, a közvilágítás hiánya miatt.” – mondta el Rózsavölgyi László, a terület önkormányzati képviselője. Hozzátette, a fejlesztés a lakók jogos igénye, ami hamarosan megvalósulhat, és a jövőbeni tervek közé tartozik az út burkolatának megújítása is.
Prédl Antal, a győri Útkezelő Szervezet vezetője kifejtette, a kilenc közvilágítási oszlopból álló sor kivitelezése várhatóan a június 6-i héten kezdődhet, mellyel biztonságosabb lesz ez az útszakasz mind a gyalogosok, mind a kerékpárosok számára. A smart city programnak megfelelően vezérelhető, vagyis „okos közvilágítás” épül ki. A kerékpárút közvilágítás korszerűsítésén túlmenően növelik a Mécs László úti jelzőlámpás csomópont közvilágítási szintjét, illetve kisebb módosítást hajtanak végre a jelzőlámpa programjában, amelynek növelik az Illyés Gyula utca felőli ág zöldidejét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
