Hírek
2025. November 22. 07:11, szombat | Helyi
Kilencvenhatan adtak vért a Városházán
Hagyományos véradást tartottak ma a győri Városházán, amelyre ismét szép számmal érkeztek a hivatal és az önkormányzati intézmények dolgozói.
Összesen 96-an nyújtották karjukat, hogy segítsék a betegellátást és hozzájáruljanak a biztonságos vérellátáshoz.
A Városházán hosszú évek óta rendszeresen szerveznek véradásokat: évente több alkalommal is várják a munkatársakat, hogy közösen tegyenek egy fontos ügyért. Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala tavaly „Véradóbarát Munkahely” kitüntetést kapott – az elismerés annak a közös erőfeszítésnek szól, amelyet a hivatal dolgozói évről évre tanúsítanak.
A véradás különösen fontos közösségi cselekedet: egyetlen véradó akár három ember életét is megmentheti, a kórházak pedig minden nap számítanak az önkéntesek segítségére. A mai, nagy érdeklődés mellett lezajlott véradás is azt mutatja, hogy Győrben erős, felelősen gondolkodó közösség áll a jó ügyek mellé.
A szervezők ezúton is köszönetet mondanak minden résztvevőnek az önzetlen segítségért. A győri Városházán a jövőben is folytatódnak a véradási alkalmak.
Aki vért szeretne adni, a Győri Regionális Vérellátó Központban teheti meg a Magyar utca 8. szám alatt.
Véradási időpontok:
hétfőn: 7:00-15:30
kedden: 7:00-15:30
szerdán: 7:00-15:30
csütörtökön: 7:00-17:30
péntek: 7:00-13:30
(Fotó, forrás: gyor.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
