Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2010. December 08. 14:49, szerda | Bulvár
Forrás: Story Online

Király L. Norbi frontérzékeny

Király L. Norbi frontérzékeny

Király L. Norbiról mentora, Keresztes Ildikó is elmondta, időnként hisztis, amit maga az énekes is elismer. Mindezt azzal magyarázza, hogy frontérzékeny.

Az X-Faktor versenyzője a színpadon állva inkább egy szerény, nyugodt ember benyomását kelti, nehéz róla elképzelni, hogy időnként nehezen kezelhető. Pedig ez így van, amit Norbi maga is bevallott a StoryOnline-nak. Azt is hozzátette, ez többek között annak köszönhető, hogy nehezen tudja elviselni az időjárás gyors változásait.

Frontérzékenysége másban is megnyilvánul. Többek között ilyenkor nagyon ingadozik a vérnyomása, ami miatt szinte semmit nem tud csinálni. Azt mondja, legszívesebben csak feküdne ,és aludna ebben az állapotban. Norbi azt is elárulta a szombati verseny után, hogy most sem érzi jól magát, attól tart, bujkál benne valami és beteg lesz. Persze mindent megtesz azért, hogy semmi ne döntse le a lábáról, és a hétvégén is legalább ugyan olyan jól tudjon teljesíteni, mint eddig szinte mindig.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.

2024. Július 28. 10:53, vasárnap | Bulvár

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár

Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.

2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár

Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében

Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült