Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2017. Június 05. 07:18, hétfő | Bulvár
Forrás: hirado.hu

Kirsten Dunst kiakadt - a visszavonulást fontolgatja

Kirsten Dunst kiakadt - a visszavonulást fontolgatja

A 35 éves színésznő életében most jött el az ideje az anyaságnak.

Elege van Hollywoodból, gyereket akar és pihenni szeretne Kirsten Dunst. Eddig egész jól elvolt a karrierje építgetésével, ám minden megváltozott, amikor keresztanya lett. „Eszembe sem jutott, hogy szülnöm kéne, amíg kezembe nem adták a keresztlányomat – meséli a színésznő a Marie Claire UK-nek adott interjújában. – Hirtelen belém hasított, hogy én is szeretnék egy ilyen kicsit.”

A 35 éves színésznő már korábban is azt mondta, hogy öt éven belül szeretne férjhez menni és családot alapítani, de ilyen határozottan még nem jelentette ki, hogy anya szeretne lenni. Párja Jesse Plemons, akivel már gyakorlott hitvesek, a Fargo című sorozatban ugyanis férjet és feleséget alakítanak. Év elején el is jegyezték egymást, de többször is azt nyilatkozták, hogy az esküvőt nem kapkodják el. De talán most már rákapcsolnak.

Kirsten Dunst a Csábítás című dráma egyik főszereplője, amely jól szerepelt a minap a cannes-i fesztiválon: a rendező, Sofia Coppola megkapta a Legjobb Rendezőnek járó díjat. A történet az észak-amerikai polgárháború idején játszódik. Egy sebesült északi katona (Colin Farrell) egy déli bentlakásos leányiskolában lábadozik, ahol a növendékek és a nevelők érdeklődésének középpontjába került. Dunst mellett Nicole Kidman és Elle Fanning a női főszereplők.

Kép: people.com

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 02. 07:57, péntek | Bulvár

A főpolgármester szerint nincs B terv, a Szajnában kell és lehet úszni

A francia főváros polgármestere szerint nem volt és nincs is más alternatíva, mint a Szajnában rendezni az olimpiai nyíltvízi úszóversenyeit.

2024. Augusztus 02. 07:49, péntek | Bulvár

Szombaton szentelik fel a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát Erdélyben

Szombaton szentelik fel a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát, az Összetartozás temploma az egykori település valamennyi felekezetét képviseli.

2024. Július 31. 07:53, szerda | Bulvár

Filmzenei fesztivált tartanak Balatonalmádiban augusztus közepén

Kilenc formáció lép fel a 2. Balatoni Filmzene Fesztiválon augusztus 9. és 11. között a Kerényi Imre KultMagtárban, a rendezvény alatt filmzenei utcakoncertek is lesznek - közölték a szervezők az MTI-vel.

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.