Hírek
2017. November 07. 16:46, kedd | Belföld
Kirúgták Kerényi Miklós Gábort
Azonnali hatállyal menesztette Kerényi Miklós Gábort a Budapesti Operettszínház Igazgatósága.
Hétfőn este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arccal és névvel vállalta Maros Ákos egykori színész-táncos és televíziós műsorvezető, hogy Kerényi, az Operettszínház művészeti vezetője és volt igazgatója molesztálta.
Czapáry Veronika író, költő pedig az ATV Start ma reggeli műsorában már azt állította, hat vélelmezett áldozatról tud, akik között gyerekek is voltak. A beszámolója szerint
"ebben a botrányban kiskorúak is voltak, erőszak is volt, fiúk és lányok is. Többek között egy 13 éves fiú is."
A színház most már volt művészeti vezetője Facebook-bejegyzésben kért elnézést, az Operettszínház pedig közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban:
A Budapesti Operettszínház Igazgatósága kijelenti, hogy a Kerényi Miklós Gáborral kapcsolatban hétfőn este felmerült konkrét ügy kapcsán azt a döntést hozta, hogy a vasárnap nyugdíjazását kérő művészeti vezetőt azonnali hatállyal felmenti a munkavégzés alól, és belső vizsgálatot indít.
Továbbá ezúton ismételten kinyilvánítja, hogy a leghatározottabban elítéli a fizikai bántalmazás minden formáját, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek hatalommal való visszaéléssel együtt valósulnak meg. Kijelenti, hogy elkötelezett az ilyen ügyek felderítésében, a zaklatást vagy fizikai bántalmazást elszenvedett áldozatok minden lehetséges eszközzel történő megsegítésében, továbbá kéri, hogy az érintettek az igazság törvényes keretek között történő tisztázása végett a megfelelő lépéseket tegyék meg.
A döntéssel kapcsolatos művészeti kérdések megválaszolásában időt kér, de kijelenti, hogy a repertoár és a meghirdetett műsor zavartalan lebonyolítását a társulat minden erejével biztosítja, ezért kéri a sajtó és a közvélemény segítségét és együttműködését a zavartalan munka folytatása érdekében.
Egyúttal azonnali hatállyal megkezdte egy olyan belső etikai és bejelentési protokoll és szabályzat kidolgozását, amely a színházban zajló művészi és gyakorlati munka kapcsán a jövőben megfelelő kontrollt tud biztosítani a hasonló esetek elkerülésére. Ennek érdekében kapcsolatba lépett hazai és nemzetközi szakmai szervezetekkel és nemzetközi színházetikai ügyekben is tapasztalt jogászokkal.
Korábbi közleményünknek megfelelően ismételten kiemeljük, hogy a Színház felvette a kapcsolatot az Előadóművészi Jogvédő Irodával, és tájékoztatta a társulatot a bejelentési lehetőségekről.
Az Operettszínház ezúton megerősíti korábbi nyilatkozatát, hogy mindent megtesz és együttműködik az áldozatok megsegítésében, felderítésében és az igazság tisztázásában.
Forrás: 24.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
2026. Április 25. 17:56, szombat | Belföld
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát
