Hírek
2020. Szeptember 04. 12:01, péntek |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Klasszikus pályán klasszikus F1-esekkel
A hétvégén rendezik a Masaryk Racing Days versenyhétvégéjét a csehországi Brno-ban.
Itt a Gender Racing két fiatal versenyzője is rajthoz áll, a szlovák versenyhétvégéhez hasonló felállásban. Berta Benjámin a sikeres előző hétvégi Imolában teljesített DREXLER Formel Cup hétvége után itt is a megszokott F4-essel, míg Oliver Michl a Slovakiaringen versenyben is kipróbált és futamgyőzelmet hozó Formula Renault 2.0-val vág majd neki a cseh pályának.

A Brno-i aszfaltcsík már tavaly is hozott a csapatnak egy bajnoki címet a FIA CEZ Formula Renault kategóriában és egyébként is a legkedvesebb versenyhelyszínek közé tartozik a csapat számára. A jelenleg közel öt és fél kilométeres izgalmas szintkülönbségekkel és kanyarokkal rendelkező pályán eredetileg már az 1930-as évektől kezdve rendeznek versenyeket, míg a jelenlegi vonalvezetését az 1980-as évek vége felé nyerte el. Ennek a versenyhétvégének mindig izgalmas és üde színfoltja, hogy versenyzőink egy pályán hajthatnak a főleg a korábbi 2000-es és késői 90-es évekből származó Forma1-es versenygépeket felvonultató BOSS GP versenysorozat mezőnyével.
A csapat reményei szerint Beni és Olivér itt is további dobogós helyezésekkel és akár további futamgyőzelmekkel gazdagítja majd az idei eredmények sorát az FIA CEZ a DREXLER Formel Cup és az MNASZ OB értékelésében is.

A csütörtöki napon szabadedzésekkel telik majd a program négy alkalommal is ismerkedhetnek a GRT-s fiatal versenyzők a jó öreg cseh aszfaltcsíkkal, hogy aztán pénteken az első időmérő edzésen eldönthessék a rajhelyek sorsát.
Az első versenyfutamra szombaton kora délelőtt, míg a második időmérő edzésre vasárnap reggel, a második versenyfutamra vasárnap dél körül kerül majd sor.
A csapat az idei év eddigi sikerei alapján reménykedik benne, hogy a most induló utolsó előtti versenyhétvégét követően már abszolút bajnokesélyesként várhatják az utolsó hazai bajnoki fordulót az ősszel a Hungaroringen!

Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2026. Február 21. 17:00, szombat | Sport
IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC-Ludogorec párharc
Futballhistóriai rekordot állít fel a Ferencváros és a Ludogorec azzal, hogy a mostani európai kupaszezonban, a jövő héten ötödször is találkozik egymással - írta pénteki anyagában az IFFHS.
