Hírek
2017. December 11. 14:45, hétfő | Belföld
Koltai Róbert kapta a Pepita-díjat
Koltai Róbert nyerte idén a Pepita-díj aranyfokozatát. A magyar színjátszás kiemelkedő alakjának járó elismerést a szombaton este megrendezett gálán vehette át a művész.
Idén tizedik alkalommal adták át a Pepita-díjakat a budapesti Corinthia hotelben. A kitüntetést 2008 óta kapja minden évben a magyar színjátszás kiemelkedő alakja, a helyezésekről az olvasók és színházbajárók döntenek.
Koltai nem számított a díjra, őszintén meglepődött, amikor Beleznay Endre felolvasta a nevét.
" Jövőre lesz ötven éve, hogy elvégeztem a főiskolát, azóta vagyok a pályán" – mondta a Borsnak Koltai Róbert. " Úgy éreztem, a közönséggel mindig megtaláltam a hangot. A díjak is megtaláltak, csak a legnagyobbak nem. Csinálhattam bármit, bármennyi filmet, bármekkora siker volt. De ezt abszolút a közönség díjának, szeretetének érzem, és ez nagyon jó. És tényleg meglepetés."
A Jászai-díjas színművész megemlékezett egy éve elhunyt kollégájáról, Józsa Imréről is.
"Tizennyolc éve játsszuk a Balfácánt vacsorára, Imre egy éve nincs velünk. Borzasztóan hiányzik. Óriási volt Chevalt, az adóellen-őr szerepében" – mondta, majd megölelte mellette ülő barátját.
"A példaképem Bodrogi Gyula. Tizenhét éves koromban láttam a Potyautas című darabot a József Attila Színházban. Törőcsik Marival megbabonáztak. Akkor határoztam el, hogy színész leszek." - Mesélte Koltai Róbert.

Fotó: Zsolnai Péter
A DÍJAZOTTAK
Koltai Róbert – aranyfokozat
Kautzky Armand – ezüstfokozat
Harsányi Gábor – bronzfokozat
Pataki Szilvia – szerkesztőségi különdíj
Tóth Roland – kiadói különdíj

Forrás: borsonline.hu
Főkép: Gaál Ildikó facebook oldala
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
2026. Április 25. 17:56, szombat | Belföld
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát
