Hírek
2020. Február 11. 14:03, kedd | Bulvár
Koncerteket írt receptre orvosa Balázs Fecónak
Tavaly három koncertet vállalt, de idén már harminc állomásos sorozatot tervez, ahol a teljes eddigi életművét mutatja be. Balázs Fecó először Debrecenben lép fel most pénteken, és fellép majd a szokásos tabáni rockmajálison is.
Pénteken kezdődik Balázs Fecó életmű koncertsorozata, amelyet már tavaly beharangozott. Az első állomás a debreceni Kölcsey Központ lesz, ahol 16 fős baráti zenekarával és – a sorozatban állandó vendégművészként – Szűcs Antal Gáborral lép fel.
„A tavalyi három telt házas előadás után idén harminc koncertre készültünk, és a sorozat egyik állomása Budapesten lesz május elsején, a Tabánban. Lesznek az elmúlt ötven évből képek, videók háttérkivetítőn a neotonos, a taurusos, a korálos és a szóló időkből is. A tervezett kétórás műsor 25–30 dal, a sorrend pedig a közönség reakciója szerint változhat" – mondta a Borsnak Balázs Fecó, akinek az önálló előadóestjei idén is folytatódnak.
Balázs Fecó a Korál együttessel utoljára 2018-ban lépett fel, és nem tartja kizártnak, hogy 2021-ben úrja összeálljanak, amikor 70 éves lesz. „Jó hír számomra, hogy az orvosom szerint a legjobb gyógyszernek a fellépések bizonyultak. Hajt a közönség szeretete és a siker.
A koncertek olyan adrenalinlöketet adnak, amit mással nem lehet pótolni.
Kevesen adnak ma már olyan koncertet, ahol minden jegy elkel, de a miénk ilyen, és örülök, hogy nekem ez még mindig megadatik.”
Egy lehetséges új lemezről azt mondta a lapnak, „annyi élmény maradt meg és ér még napjainkban is, hogy új szerzemények írása is foglalkoztat. Akár egy új album is születhet, amiről Horváth Attilával, a dalaim szövegírójával már beszéltünk.
Szerintem össze fog az jönni.
Ötven éve vagyok a színpadon és rengeteg közös emlékem van a velem együtt idősödő közönséggel, de mindig jön egy-egy újabb generáció, és a dalok őket is megérintik, bennük is emlékeket idéznek fel. Ezért lehet, hogy apák, gyerekek és unokáik is ott vannak a nézőtéren. Ilyen orvosságot nem lehet kapni a patikában." – mesélte a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész.
Forrás: origo.hu
Kép: MTI/Zih Zsolt
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár
Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók
Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.
2026. Február 22. 15:00, vasárnap | Bulvár
Ricky Martin július 6-án a Budapest Sportarénában ad koncertet
Újra Magyarországon ad koncertet Ricky Martin. A világhírű latin pop előadó július 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
2026. Február 19. 19:00, csütörtök | Bulvár
A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében
Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon, amelynek Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont nyár közepén
