Hírek
2011. Október 16. 07:56, vasárnap |
Helyi
Forrás: Pepsifoci.hu
Könyörtelen Loki, vérszegény ETO a labdarúgó NB I őszi rangadóján
A hazai pályán játszó DVSC-TEVA nyerte az OTP Bank Liga őszének eddigi legnagyobb rangadóját, Kondás Elemér fiai 2-0-s győzelmet arattak a Győri ETO ellen.
Elsősorban a kapu előtti határozottság döntött a piros-fehérek javára, Novakovic kapusnak is bőven akadt dolga. A Loki ezzel négy pontra növelte a két gárda közötti különbséget.
A vendégcsapat kezdte aktívabban az összecsapást, néhány perc után viszont átvette a kezdeményezést a Loki, és helyzeteket alakított ki. Ezek gólt nem hoztak, egy pontrúgás ugyanakkor az első félidő közepén meghozta a vezetést Kondás Elemér együttesének. Bouadla szögletét Simac fejelte a léc alá 8-9 méterről. A találat plusz erőt adott a DVSC-nek, a szünet előtti percek viszont győri helyzeteket hoztak. Novakovic kapusnak több védést is be kellett mutatnia (neki volt több dolga a két hálóőr közül az első 45 percben), Dudás pedig ígéretes szituációban kilőtte a stadionból a labdát.
Fordulás után is maradt munkában a hajdúságiak kapusa, a légiós Ji-Paraná bal felső felé tartó szabadrúgását piszkálta ki. Az 55. percben egy mintaszerű, szinte megrajzolt akció végén, a Korhut önzetlen passzából eredményes Kulcsár révén kettőre növelte előnyét a hazai csapat, ez az eseménysor pedig kifogta a szelet a látogatók vitorlájából. Az ETO nem tudta már érdemben tűz alá venni Novakovic ketrecét, így a lehetőségeivel jobban sáfárkodó, kapu előtt határozottabb piros-fehérek otthon tartották a három pontot, és megerősítették helyüket a tabella élén. A két csapatot jelenleg négy pont választja el egymástól - írja a pepsifoci.hu.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
