Hírek
2014. Október 18. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Korlátozná a gimnáziumi létszámot az állam
Homogén szakképzési intézményrendszert szeretne kiépíteni a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a tervek szerint a szakközép- és szakiskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) rendszeréből az NGM fenntartásába kerülnének át – mondta a szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár. Czomba Sándor szerint távlati cél a szakközép- és szakiskolai képzésben részt vevők arányának növelése és a gimnáziumi létszám korlátozása.
Homogén szakképzési intézményrendszert építene ki az NGM. A változások, amelyekről már megszületett az elvi döntés, jövő szeptember 1-től lépnének életbe – közölte Czomba Sándor államtitkár Nyíregyházán, a Dönts jól – jövőd a tét! című pályaválasztási kiállításon.
'Azt tervezzük, hogy nagyobb önállóságot, és ezzel együtt nagyobb felelősséget szeretnénk a szakképző intézmények nyakába tenni' – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, ezzel a lehetőséggel az intézményeknek megfelelő módon kell gazdálkodni. Ez szerinte nem azt jelenti, hogy 500-600 önálló gazdálkodó szerv lesz a rendszerben, a számuk ennél jóval kevesebb lesz.
Az államtitkár szerint mennyiségi és minőségi változásokra van szükség a szakképzés rendszerében, így a fenntartóváltás keretében a gimnáziumokat leválasztják majd a szakiskolákról és szakközépiskolákról, mivel a gimnáziumok 'másfajta gondolkodásmódot igényelnek', és szerepük főiskolára és egyetemre történő felkészítés lesz.
Ez nem jelenti automatikusan azt, hogy az adott településen megszűnik a gimnázium, minden egyes iskolát egyenként akar megvizsgálni az NGM – hangoztatta az államtitkár. Ezzel párhuzamosan felülvizsgálnák a szakképző intézményeket, megvizsgálnák többek között azt, hogy szükség van-e az adott intézményre, mi lenne a változtatás iránya, és ez milyen gyorsan történjen meg – fejtette ki.
Távlati cél még a szakközép- és szakiskolai képzésben részt vevők arányának növelése, a gimnáziumi létszám korlátozása, illetve a szakképzési pedagógusmodell kialakítása is.
Visszaállítanák a gyakorlati oktatásvezetői munkakört, az iskolai rendszerben pedig megerősítenék a szakoktatói szakmát, ezzel együtt a tanárképzésbe kötelezően beleépítenék a felnőttképzési tartalmat – mondta a szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár.
Ahol az állami iskolák, valamint az egyházi, magán-, alapítványi intézmények egymást kiegészítve tudják az igényeket kielégíteni, ott 'isten hozta' a nem állami intézményeket – jelentette ki Czomba Sándor. Hozzátette, jelenleg több mint 30 ezer diák tanul nem állami fenntartású, például felnőttképzési rendszerben.
'Ahol az állam hosszú távon szeretne szerepet vállalni a szakképzésben, és a mostaninál nagyobb kapacitással bír, ott az állam szerepvállalása hangsúlyosabb lesz, vagy lehet az intézményein keresztül' – mondta az államtitkár.
A szociális területet példaként hozva az államtitkár megemlítette, ott, ahol az állam nem tudja, nem akarja vagy nem képes az adott feladatot jól ellátni, ott számítanak a munkaerőpiac igényeire szakosodott, magánkézben lévő, egyházi vagy alapítványi intézményekre.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 17. 07:43, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni
Stratégiai egyetértés van Magyarország és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) között abban, hogy az olajellátás nem politikai ügy, és a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni -
2024. Szeptember 17. 07:42, kedd | Belföld
Meteorológia: egyelőre nem várható újabb csapadék
Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:39, kedd | Belföld
Elérte a Szigetközt az árhullám
Elérte a Szigetközt az árhullám, a Lajtán Mosonmagyaróvárnál a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni az állami védvonalakon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:38, kedd | Belföld
Árvíz - Óráról órára változik a helyzet
Óráról órára változik a helyzet, folyamatosan frissülnek az árvízi előrejelzések - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.