Hírek
2018. Május 24. 07:11, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Korlátozzák a régebbi dízelüzemű járművek használatát Hamburgban
A légszennyezettség miatt korlátozást vezetnek be az Euro 6-osnál régebbi dízelüzemű járművek használatára május végétől Hamburgban - jelentette be szerdán a tartományi rangú német nagyváros környezetvédelmi hatósága.
A hatóság közleménye szerint az Altona nevű városrészben vezetnek be korlátozást, május 31-től két útszakaszon, nagyjából 2,2 kilométer hosszúságban.
Az egyik nagy forgalmú altonai főútvonal, a Max Brauer Allee egy 580 méteres szakaszáról valamennyi járművet kitiltják, amelynek dízelmotorja az Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású, egy másik forgalmas utca, a Stresemannstrasse egy 1,6 kilométeres szakaszáról pedig az Euro 6-osnál alacsonyabb besorolású motorral üzemelő, 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű teherautókat tiltják ki. A korlátozásra és az elkerülő útvonalakra száznál is több közlekedési táblával hívják fel a közlekedők figyelmét.
Ez az első németországi korlátozás a dízelüzemű járművek használatában, amióta a szövetségi közigazgatási bíróság egy februári döntésével lehetővé tette, hogy kitiltsák az ilyen járműveket a szennyezett levegőjű városokból.
A bírósági döntés több millió tulajdonost érinthet Németországban, járműveik értéke a használat korlátozásának lehetősége miatt csökkenhet, a motor átalakítása pedig a gyártókat terhelheti meg milliárd eurós nagyságrendű költségekkel.
A hamburgi korlátozás nagyjából 180 ezer helyi autóst érint az 1,8 milliós lakosú városban.
Az Európai Bizottság május közepén beperelte Németországot a főleg a dízelmotorok használatával a légkörbe kerülő nitrogén-dioxid egészségügyi határértéken felüli kibocsátása miatt. Kormányzati adatok szerint a szennyezettség nagyjából 70 településen - főleg nagyvárosokban - haladja meg az európai uniós szabályokban engedélyezett szintet.
A kormány a dízelüzemű járművek használatának korlátozása nélkül kívánja orvosolni a problémát. Andreas Scheuer szövetségi közlekedési miniszter a napokban bejelentette, hogy az önkormányzatokkal kidolgoznak egy programot, amelynek végrehajtásával 10 alá csökken a légszennyezéssel sújtott települések száma a dízelmotoros járművek kitiltása nélkül.
A német autóipari szövetség (VDA) is ellenzi a tiltást, az érdekvédelmi szervezet szerdai közleménye szerint a technológiai fejlődés, az innováció sokkal nagyobb mértékben járul hozzá a légszennyezettség csökkentéséhez, mint a dízelek használatának tiltása. Ezt jelzi az is, hogy a járműpark cserélődése révén csak tavaly több mint egymillió új gyártású, Euro 6-os besorolású dízelautót állítottak forgalomba Németországban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld
Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát
A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban
2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld
Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.
2026. Február 23. 10:00, hétfő | Külföld
Lelőttek egy fegyveres behatolót Donald Trump floridai otthonának őrzött területén
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
2026. Február 22. 13:00, vasárnap | Külföld
Az amerikai elnök 10-ről 15 százalékra emeli a globális vámtarifát
Az amerikai elnök közölte szombaton, hogy az előző nap bejelentett 10-ről 15 százalékra emeli az új globális vámtételt.
