Hírek
2020. Március 26. 07:10, csütörtök | Belföld
Koronavírus: Polgárőrök segítenek az időseknek
A koronavírus-járvány az idősekre a legveszélyesebb, ezért is fontos védelmük. Az időseket a polgárőrök is segítik a járványhelyzetben.
Élelmiszereket, gyógyszereket vesznek és az ügyintézésben is segítenek. Emellett a nap huszonnégy órájában kint vannak az utcákon, figyelnek a gyerekekre az iskolabezárások miatt.
„Telefonon, interneten vagy más kommunikációs csatornán is el lehet juttatni a polgárőrökhöz a kéréseket bevásárlásra, gyógyszerkiváltásra, ügyintézésre” – mondta Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség katasztrófavédelmi alelnöke.
Sok gyógyszertár partner abban, hogy az előre leadott lista alapján már az összekészített gyógyszercsomagot adja át a járőröknek. Több vállalkozás is felajánlotta a segítségét, például előre lesütik az adott mennyiségű pékárut vagy összekészítik az élelmiszercsomagokat.
A polgárőrök országszerte folyamatosan kint vannak az utcákon. Kiemelt figyelmet fordítanak az utcákon a fiatalokra, és ha öt főnél nagyobb csoportosulást látnak, megkérik őket, hogy széledjenek szét.
Zalaegerszeg önkormányzata a múlt héten indította útjára a Segít a város elnevezésű programját, amelyben a hetven év feletti, egyedülálló időseknek segítenek. A résztvevőknek vállalniuk kell az otthonmaradást, cserébe a város elintézi helyettük a bevásárlást és az egyéb elintéznivalókat.
Az önkéntesek munkáját mindenhol helyi vállalkozók és szervezetek is segítik.
Forrás: hirado.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Belföld
Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások az érettségizettek átlagkeresetéhez képest
2026. Április 05. 09:18, vasárnap | Belföld
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
2026. Április 04. 15:00, szombat | Belföld
Több mint harminc vasútállomás újul meg az országban
Az állomásfelújítási program részeként 14 vármegyében több, mint harminc állomás és vasúti megállóhely újul meg, mintegy 15 milliárd forint értékben, a MÁV-csoport és a Magyar Falu Program forrásaiból
2026. Április 04. 14:00, szombat | Belföld
Nézőpont: Fidesz-többség marad a következő országgyűlésben is
A kormányközeli kutatóintézet szerint marad a Fidesz többség.
