Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2016. Augusztus 15. 13:48, hétfő | Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú Város honlapja

KÖZELEDIK A BORNAPOK ÉS A NYÁRZÁRÓ KONCERT

KÖZELEDIK A BORNAPOK ÉS A NYÁRZÁRÓ KONCERT

Egy újabb sztárfellépő, Lou Bega zárja majd a nyarat Győrben, a szokásoknak megfelelően a Bornapok ideje alatt, de a szokásoktól eltérően nem szombaton, hanem pénteken!

2016. augusztus 25-28. között immár kilencedik alkalommal rendezi meg városunk a Győri Bor-, Borlovag- és Gasztronómiai Fesztivált, amelyen mintegy hatvan pincészet kínálja majd a legfinomabb borait. Tavaly még újdonság volt, az idén talán már megszokott lesz, hogy a Széchenyi téren és a Dunakapu téren egyaránt sétálhatunk a borászatok között, miközben színvonalas koncerteket hallhatunk. „A Bornapok mára hazánk egyik legnépszerűbb boros seregszemléje, amely rengeteg látogatót vonz, és a borászatok is jó előre beírják naptáraikba az időpontot.” – fogalmazott Radnóti Ákos. Az alpolgármester bejelentette, az idén ismét igazi nemzetközi sztárt köszönthetünk a Városháza előtti színpadon, a mambo királya, Lou Bega lép fel olyan slágereivel, mint a Mambo No. 5, az I got a girl, vagy a Give it up. Fontos változás, hogy a nyárzáró az idén nem szombat este, hanem augusztus 26-án, pénteken 21:00 órától lesz a Városháza előtt, a Szent István úton (esőnap: Vasárnap 21:00 óra).

Domanyik Eszter az önkormányzat Városmarketing és Programszervezési Főosztályának vezetője hozzátette, városunk fejlődése széleskörű együttműködések révén tud ilyen dinamikus lenni, ennek jelképeként a pénteki nap az idén is az Összefogás Napja Győrben. Az Audi Hungaria hosszú évek óta segíti a nyárzáró programot, de 2013 óta számos további városi cég is csatlakozott a rendezvény támogatásához. Azóta a The Straits, Tom Jones és a Saragossa Band teremtett fergeteges hangulatot a nyár utolsó hétvégéjén, őket követi az idén a sorban Lou Bega fellépése.

A támogatók részéről Czechmeister Mónika az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs vezetője kifejtette, hogy a nyárzáró koncert a győri nyári programok méltó lezárása, ezért az Audi a régió legnagyobb munkaadójaként szívesen támogatja immár sok éve. Ez a koncert a város és a négykarikás vállalat együttműködésének egyik legfontosabb szimbóluma.

Téglás Szabolcs a Győri Művészeti és Fesztiválközpont programszervezője kiemelte, a Bornapok a hagyományok szerint az idén is a csütörtöki napon, a borlovagok felvonulásával kezdődik. A tavalyihoz hasonlóan nem csak a borászatok, de a zenei programok is két helyszínen lesznek megtalálhatók, a Széchenyi és a Dunakapu téren felváltva, de a másik helyszínen kivetítő segítségével követhető a koncert. A kínálat a jazz műfajából merít, nem csak országos, de helyi előadók segítségével is. Olyan zenei csemegéket hallhatnak majd a kilátogatók, mint a Dal egyik közönség-kedvence, Petruska, a Budapest Jazz Orchestra, az Apnoé, Dániel Balázs Boogie Woogie Showja, vagy Nagy Balázs nagyzenekaros koncertje. Természetesen az idén is megválasztják a város és a fesztivál borát is. A korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is fesztiválkártyával lehet fizetni a boros faházaknál, a gyors ügyintézést nyolc feltöltő pont segíti, amelyek mindkét téren megtalálhatók lesznek.

Tagai István az Európai Borlovagrend képviseletében elmondta, a felvonuláson mintegy 150 fővel vesznek részt, az idén először határon túli borlovagok is csatlakoznak. Szombaton új tagokat avatnak, 11 új belépőt és 8 előlépőt köszöntenek majd.

A pénteki nyárzáró koncertet tűzijáték zárja, a résztvevők hazajutását pedig ingyenes éjszakai buszjáratokkal is segíti majd az önkormányzat. A bornapok részletes programját bemutató kiadvány megtalálható lesz a Baross úti Látogatóközpontban, a helyszínen, illetve letölthető innen. Az információk megismerhetők a város facebook oldalán is.

Az Infogyőr honlapján ITT olvasható az esemény részletes programja.

A nyárzáró koncert rendezője: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Társszervező: Győr Projekt Kft.
A koncert főtámogatója az Audi Hungaria Motor Kft.
Arany fokozató támogatója: Agrofeed Kft.
Ezüst fokozatú támogatók: Alcufer Kft., QP Qualitative Production Zrt., Vidanet Zrt., Vill-Korr Hungária Kft.
Bronz fokozatú támogatók: Borsodi Műhely Kft., GYŐR-SZOL Zrt., Patent Holding Kft., Pannon-Víz Zrt., Praktiker Magyarország Kft., West Hungária Bau Kft.
További támogató: Boross Péter magánszemély

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 18. 09:14, szerda | Helyi

Eseménydús évet zárt a győri Audi

Az a célunk, hogy biztosítsuk az Audi Hungaria jövőjét.

2024. December 18. 08:14, szerda | Helyi

Műszerrel szűrhetik ki a hangos autókat

Új, hitelesített zajszintmérő műszert szerzett be a győri önkormányzat, amellyel az illegálisan tuningolt autókat kívánják kiszűrni a városban. A berendezést sajtótájékoztató keretében mutatta be a polgármester.

2024. December 18. 07:21, szerda | Helyi

Dézsi Pintéren kéri számon a kisposta bezárását

„Győr-Nádorváros nyolcadik alkalommal megválasztott önkormányzati képviselőjeként a leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy Pintér Bence polgármester bezáratja azt a Kálvária utcai kispostát,

2024. December 17. 09:10, kedd | Helyi

Szabó Miklós lemondott a képviselői mandátumáról

Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak tavasszal Mosonmagyaróváron, miután tegnap Szabó Miklós polgármester bejelentette: lemondott egyéni választókerületében szerzett mandátumáról.