Városlista
2024. szeptember 9, hétfő - Ádám

Hírek

2011. Január 16. 16:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Nyugathír

Közfoglalkoztatottak Győr-Moson-Sopron megyében: szükség van a munkájukra

Közfoglalkoztatottak Győr-Moson-Sopron megyében: szükség van a munkájukra

A kormány a közmunka erősítésében látja a megoldást arra, hogy minél több segélyben részesülő embert visszavezessen a munka világába. Győr-Moson-Sopron megyében is számos településen alkalmaznak közfoglalkoztatottakat. "Mezőgaz

Jakab Károlyné szerint nemcsak a munkabér miatt lenne kevés, ha az önkormányzat pusztán négy órában alkalmazná a jövőben. A napi feladatát is csak szűkösen tudná ellátni.

Jakab Károlyné közmunkás: "Maradhatna a 8 óra bőven, kell is annyi ide, hát 4 óra alatt semmit nem lehet. Ha reggel korán kelünk is, a nyári időszakban, akkor is ez nagyon kevés, mire az ember leszedi a terményt, elhordja a konyhára, éppen majdnem 4 órába telik bele."

Bőnyön nemcsak a közfoglalkoztatottak, de katonák, civilek és önkéntesek is hordták a homokzsákot a tavalyi áradáskor, és most, a belvizes időszakban is. Az alacsonyabb finanszírozás mellett a falu kevesebb közmunkást alkalmazhat idén, szintén rövidebb munkaidővel.

Muraközi László polgármester, Bőny, független: "Én mondjuk kevésnek tartom mindenféleképpen, mert 4 óra alatt érdemi munkát nem lehet végezni, mert mire elkezdenének belelendülni, addigra abba kell hagyni, és nálunk lesz szükség a munkájukra, mert a belvízelvezetés, az árvízzel kapcsolatos megelőző munkálatoknál szükség van a közmunkára."

A településeken úgy vélik, az új közfoglalkoztatási program következtében lényegesen csökkenni fog a közmunkások száma, és növekszik a rendszeres szociális segélyben részesülők köre. Ideális esetben ugyanis az álláskereső legfeljebb 4 hónap alatt, maximum napi négy órában keres nettó 128.700 forintot, míg az év hátralévő 8 hónapjában kap havi 28.500 forint segélyt, vagyis 228 ezer forintot.

Friderics Cecília polgármester, Nagyszentjános, független: "A motiváltságot nem látom annyira, mert hogyha valaki ebben a helyzetben van, akkor lehet, hogy elgondolkozik, hogy inkább felveszem a segélyt, elmegyek feketemunkára, mint hogy elmenjen közmunkára, szóval én ebben látok némi veszélyt a rendszerben."

A polgármesterek szerint nem nehéz megjósolni, hogy a szociálisan rászoruló álláskeresők a legrövidebb, kéthónapos foglalkoztatási viszonyt választják majd, és hosszabb ideig részesülnek rendszeres szociális segélyben, amely mellett az alkalmi munkákból nagyobb bevételre tehetnek szert.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 09. 09:14, hétfő | Helyi

Jövőre már pilótákat is képeznek a Széchenyi-egyetemen

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben.

2024. Szeptember 09. 08:09, hétfő | Helyi

Iskolapélda Győrben is

Iskolapélda elnevezéssel indított kampányt a rendőrség annak érdekében, hogy tanévkezdéskor ne történjen gyermekeket érintő közlekedési baleset.

2024. Szeptember 09. 07:08, hétfő | Helyi

Veszélyes növény közeledik hozzánk – jelezte az agrárminiszter

A kaukázusi medvetalp mérgező, fényérzékenyítő növény, veszélyes, mivel már az emberi bőrrel érintkezve kifejti mérgező hatását.

2024. Szeptember 08. 09:12, vasárnap | Helyi

Bíró Attila visszatért, a vízilabda edző a GYVSE Uni-Győr női szakágvezetője

Visszatér Bíró Attila a vizilabdasportba.