Hírek
2016. November 11. 10:47, péntek |
Helyi
Forrás: ORFK Kommunikációs Szolgálat
Közlekedjünk figyelmesen!
A 2016. november 11. és 2016. november 13. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
Pénteken erősen felhős, főleg déltől már borult lesz az ég. Eleinte elszórtan lehet szitálás, gyenge eső, a hegyekben hószállingózás, havas eső; majd délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső. DNy-on már kiadós mennyiségű csapadék várható. Eleinte a DK-i, estétől az ÉK-i szél erősödhet meg. Kettős fronthatás terheli a szervezetünket. Északon 4 és 6, délen 7 és 10 fok között alakul a csúcsérték.
Szombaton mediterrán ciklon okoz csapadékos, mozgalmas időjárást. A borult égből estig sokfelé számíthatunk jelentős csapadékra, mely az ország nagy részén eső lesz, de már a hajnali óráktól ÉNy-on, később a Dunántúl nyugati felén (kiemelten Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Zala megyében) havazás válthatja fel az addigi esőt. Síkvidéken várhatóan még nem lesz megmaradó hóréteg, de 300-400 méter felett akár 5-10 cm-es hó is hullhat. Elsősorban a Bakonyban és Alpokalján télies útviszonyokra készülhetünk. Délutántól, estétől ÉNy felől fokozatosan megszűnik a csapadék. Már a reggeli óráktól mindenhol megerősödik, az ÉNy-i és a középső területekenviharossá fokozódik az ÉNy-i szél. Erős hidegfronti hatás kezdődik. Reggel 1 és 6, délután 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet, azaz szinte semmit sem emelkedik napközben a hőmérséklet, ráadásul az erős szélben még hidegebbet érzünk majd. Igazi télies nap valószínű! Vasárnap csökken a felhőzet, mérséklődik a szél, és az ország nagy részén naposra fordul az idő. Reggel országos fagy lesz -5 és 0 fok közötti értékekkel, és délután is hidegebb lesz az átlagosnál, mindössze 1 és 7 fok között alakulhat a hőmérséklet. (www.koponyeg.hu)
A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:
M35: 2016. november 3-tól 2016. november 13-ig a 41+650-től 43+210-ig km szelvényben a jobb pályatesten leállósáv zárása portálszerkezet építése miatt, kiépített fix tereléssel, 70 km/h sebességkorlátozás mellett.
Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
2026. Április 05. 08:20, vasárnap | Helyi
A Mi Hazánk is a szavazásra buzdít
Egyre népszerűbb a Mi Hazánk támogatásával tavasszal indult a Bűnvadászok YouTube-csatorna.
2026. Április 05. 08:08, vasárnap | Helyi
Speed maraton: Ön is javasolhat helyszínt
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.
