Városlista
2026. február 23, hétfő - Alfréd

Hírek

2020. Február 14. 16:18, péntek | Bulvár

Kozso kiosztotta, kiabált az újságírókkal, fotósokkal majd agyvérzésére hivatkozva nem beszélt a bíróságon

Kozso kiosztotta, kiabált az újságírókkal, fotósokkal majd agyvérzésére hivatkozva nem beszélt a bíróságon

Áramlopással vádolja az ügyészség Kocsor Zsoltot, vagyis Kozsót. A tegnapi tárgyaláson egyértelműen tagadta a bűnösségét.

Ezenkívül mást nem mondott, ugyanis az agyvérzése miatt nehezen beszél. A következő tárgyalásokon nem fog részt venni, mert a művészetével akar foglalkozni – írja a Blikk.

Kozso pontosan ért oda a tegnapi tárgyalására, de amint meglátta a kamerákat kikelt magából.

"Ne fotózzatok, miért van erre szükség?!" – mondta, a tárgyalóterem előtti folyosón, majd a kezével eltakarta az arcát. Az ügyvédjének végül sikerült megnyugtatnia – írta meg a bulvárlap.

Az ügyészség szerint a papírok szerint nem, de ténylegesen az ő irányítása alatt lévő teázó 2013-tól három éven keresztül lopott áramot úgy, hogy Kozso rávett valakit arra, hogy a fogyasztásmérőt alakítsa át. A módszerrel 1 millió 700 ezer forint kárt okoztak a szolgáltatónak.

Miután az ügyész ismertette a vádat, Kozso egyértelműen kijelentette, hogy nem tartja magát bűnösnek. A nyomozás alatt nem tett vallomást, most viszont igen, de az nem derült ki, hogy mit.

"Védencem végre hosszas huzavona után rászánta magát, hogy részletes vallomást tegyen, de kifejezetten szerencsétlen lenne, ha az ügyben szereplők a médiából szereznének tudomást arról, mi a vallomásának a lényege" – mondta az énekes ügyvédje, majd átadott egy papírlapot a bírónak. Kozso ugyanis írásban tett vallomást, mivel az agyvérzése miatti agyműtétje után nehezen tud beszélni.

Az ügyvéd azt kérte, hogy ne ismertessék a vallomást következő tárgyalásig, ahol már Kozso nem is lesz ott. Ehhez joga van, az indoklás szerint a művészeti tevékenységére akar koncentrálni.

"A teaházat egy kft. üzemeltette, amiben tulajdonos és ügyvezető sem volt a védencem, így a szolgáltató felé nem volt fizetési kötelezettsége" – mondta az énekes ügyvédje.

Az ügyészség azt javasolja, hogy a bíróság ítélje Kozsót 1 év 4 hónap, végrehajtásban 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre.

Forrás: origo.hu

Kép: Ámokfutók, Instagram

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár

Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók

Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.

2026. Február 22. 15:00, vasárnap | Bulvár

Ricky Martin július 6-án a Budapest Sportarénában ad koncertet

Újra Magyarországon ad koncertet Ricky Martin. A világhírű latin pop előadó július 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

2026. Február 19. 19:00, csütörtök | Bulvár

A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében

Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon, amelynek Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont nyár közepén

2026. Február 17. 17:00, kedd | Bulvár

Elhunyt Robert Duvall Oscar-díjas amerikai színész