Hírek
2023. Szeptember 12. 07:40, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Kreml: Észak-Korea vezetője hamarosan Oroszországba látogat
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a következő napokban hivatalos látogatást tesz Oroszországban - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
"Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására Kim Dzsong Un, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság államügyeinek elnöke az elkövetkező napokban hivatalos látogatást tesz az Oroszországi Föderációban" - áll a közleményben.
Korábban a Bloomberg amerikai hírügynökség az orosz Távol-keleti Szövetségi Körzet egy meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva azt írta, hogy a két vezető szerdán találkozhat egymással.
Putyin hétfőn Vlagyivosztokba érkezett a Keleti Gazdasági Fórum alkalmából. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ezt megelőzően közölte: nem szerepel a tervek között, hogy a két vezető ennek a rendezvénynek az alkalmából folytat majd megbeszélést.
Peszkov hétfőn Vlagyivosztokban a Rosszija 1 televíziónak azt mondta, hogy Putyin "a napokban találkozhat" Kimmel, és mind a küldöttségek részvételével, mind négyszemközt tárgyal majd észak-koreai vendégével, akinek tiszteletére hivatalos vacsorát is tervez adni. A szóvivő azt mondta, hogy a felek "elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalnak majd".
"A KNDK a szomszédunk. És természetesen, mint minden szomszéddal, kötelességünknek tartjuk, hogy jó, kölcsönösen előnyös kapcsolatokat alakítsunk ki vele. Most ezt tesszük, és ezt teszi Putyin orosz elnök nagyon következetesen" - mondta Peszkov.
Kim 2019 áprilisában már járt Vlagyivosztokban a páncélvonatján. 2011-ben történt hivatalba lépése óta az volt az első oroszországi látogatása. Hírügynökségi jelentések szerint hétfőn is vonattal indult el Vlagyivosztok irányába.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter júliusban Phenjanban járt, ahol a koreai háború befejezésének 70. évfordulója alkalmából megtartott rendezvényeken vett részt, felkeresett egy haditechnikai kiállítást, és Kimnek átadta Putyin üzenetét.
A dél-koreai hírszerzés szeptember 4-én azt az értesülést közölte, hogy Sojgu Észak-Koreával és Kínával közös haditengerészeti gyakorlat megtartását javasolta az észak-koreai vezetőnek. Erre reagálva a moszkvai katonai tárca vezetője aznap kijelentette, hogy Oroszország minden szomszédjával tarthat közös katonai manővereket, ami alól Észak-Korea sem kivétel.
"Mindenkivel tárgyalunk erről, beleértve a KNDK-t is. Miért ne? Ők a szomszédjaink" - fogalmazott Sojgu.
"Jobb békében és harmóniában élni a szomszédjainkkal, különösen egy ilyen szomszéddal, amellyel elég sok minden köt össze bennünket, mind a történelemben, mind az életben" - tette hozzá.
Fotó: Illusztráció - Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.
2024. December 17. 08:29, kedd | Külföld
Cseh milliárdos vásárolhatja meg a brit királyi postát
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után