Hírek
2020. Január 22. 06:10, szerda | Sport
Különleges eseménnyel készül Budapest 100 nappal a Giro d'Italia rajtja előtt
![Különleges eseménnyel készül Budapest 100 nappal a Giro d'Italia rajtja előtt](/external/image_cache/c/4/7/c47101aa95c9904fb08e427104889163.jpg)
Jövő csütörtökön, száz nappal a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny magyarországi "nagy rajtja" (Grande Partenza) előtt rózsaszín díszkivilágítást kapnak a rajt- és célvárosok.
Nagy Zsigmond ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta, az olasz körverseny színébe borul majd például a Lánchíd, míg a Városligeti Műjégpályán olimpiai bajnokok és olimpikon sportolók - mások mellett Kovács Ágnes, Kiss Gergely, Szávay Ágnes és Kovács István - vesznek részt a Rózsaszín fények éjszakájának központi programján. Egyben hangsúlyozta: ekkor jelentik be a Nemzeti Sportügynökség önkéntes programjának indulását is, amely elsőként a Girót, hosszabb távon pedig a kiemelt magyarországi világeseményeket fogja kiszolgálni.
"Szeretnénk ezen keresztül elérni a magyar fiatalságot és a családokat, mobilizálni a kerékpársportot és a sportot szerető magyar embereket, hogy legyenek velünk, és ünnepeljük meg együtt a Girót" - fejtette ki. Hozzátette: a professzionális, felkészült szakemberek vezette önkéntes programban nagy hangsúlyt kap a nemzetközi részvétel is, számos külföldi jelentkezőre számítanak.
Mint mondta, a riói olimpián mintegy 60 ezer önkéntes dolgozott, az idei tokiói ötkarikás játékokon pedig százezres részvétel várható. A Giro három magyarországi szakaszára tízezres létszámmal kalkulálnak.
"Szeretnénk, ha a május 9-i budapesti időfutamot a fővárosiak sajátjuknak éreznék, és minél többen kilátogatnának rá" - fogalmazott Nagy Zsigmond.
A 103. Giro d'Italia első három szakaszát rendezik Magyarországon május 9-11-én, mielőtt Olaszországban folytatja útját a mezőny. Az első etap egy 8,6 kilométeres budapesti időfutam lesz, majd Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszra kerül sor. Magyarországot korábban még egyik háromhetes verseny sem érintette.
Forrás: origo.hu
Főkép: GIRO Hungary 2020- Facebook
Kép: Giro d'Italia - Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:47, csütörtök | Sport
Magyar Nagydíj - Herendi sisakban versenyez Norris a Hungaroringen
Lando Norris teljesen egyedi, Herendi sisakban versenyez majd a hétvégén sorra kerülő 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.