Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2010. Október 13. 07:37, szerda | Kék hírek
Forrás: HírTV

Különös módon fejezte ki nemtetszését a pincér

Különös módon fejezte ki nemtetszését a pincér

Gyorsított eljárást indított a rendőrség azzal a pincérrel szemben, aki mérgében lelopta egy autó rendszámtábláit egy borsodi vendéglő parkolójában – jelenti a HavariaPress.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság ügyeletére a napokban egy nő arról tett bejelentést, hogy autójáról lelopták mindkét rendszámot. A sértett elmondta, hogy az egyik tiszaújvárosi vendéglátóhely előtti parkolóban állt meg, majd elment ügyeit intézni. Amikor visszaérkezett a járművéhez, akkor fedezte fel, hogy időközben a kocsijáról eltűntek az egyedi azonosító jelek.

A helyszínen intézkedő rendőrök rövid információ- és adatgyűjtés során kiderítették, hogy a rendszámokat a vendéglátóhely pincére szerelte le. A gyanúsított elismerte tettét, s mint mondta, azért cselekedett így, mert zokon vette, hogy a nő nem tért be hozzájuk.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt folytat eljárást, amit a hatóság gyorsított eljárás keretében tervez befejezni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.

2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek

Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben

Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.