Hírek
2011. Január 19. 07:21, szerda |
Belföld
Forrás: HírTV
Kulturális programok tömkelege a magyar EU-elnökség alatt
Januárban két hét alatt csaknem ötszáz zenész lép fel Európa koncerttermeiben és Liszt-darabokat adnak elő. A soros magyar EU-elnökséggel egy időben ünnepelik Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját, amely a klasszikus zene kiemelt
A magyar elnökség célja, hogy ráirányítsa a tagállamok figyelmét a kulturális sokszínűségre mint védendő európai értékre. A kulturális rendezvények négy csoportba sorolhatók a prioritásoknak megfelelően: a Duna Stratégiára, az Önkéntesség Évére, a Hagyományos kultúrák egymás mellett élésére, illetve az európai együttműködésre, valamint a Liszt Év programjaira. A kiemelt külföldi helyszínek közé tartozik Brüsszel, Bécs, Párizs, London, Berlin és Róma is. Ugyancsak a magyar elnökség kulturális programjainak ad majd otthont Zágráb, Ljubljana, Gent, Cannes, Madrid, valamint Torino, Tallin, Riga és Poznan.
A Liszt Év első negyedéves programjai során több magyarországi zenekar és művész képviseli Magyarországot külföldön. Így januárban Londonban koncertezett a Budapesti Fesztiválzenekar, de a brit fővárosban Liszt-hetet is szerveznek a mester emlékére. A Liszt Ferenc Kamarazenekar Madridban és a Baltikumban turnézik majd, míg a Pannon Filharmonikusok Bécsben adnak koncertet. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar Brüsszelben lép fel, ahol márciusban Ránki Dezső és Csalog Gábor is önálló zongoraestet ad. (pr)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 26. 08:17, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlésben: a kérdés az, hogy mi a leggyorsabb út a békéhez
A kérdés az, hogy mi a leggyorsabb út a békéhez Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 79. ülésszakán helyi idő szerint szerdán mondott beszédében.
2024. Szeptember 26. 08:09, csütörtök | Belföld
Meteorológia: 10 Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet vasárnapra
2024. Szeptember 26. 08:07, csütörtök | Belföld
Árvíz - Megnyitották a rakpartokat
A szükséges takarítási munkákat követően csütörtökön megnyitják a fővárosban az alsó rakpartokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a bkk.hu/arviz oldalon.
2024. Szeptember 26. 08:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország a gazdasági semlegesség politikáját meg tudja csinálni
Ha Magyarország elszánja magát, akkor a gazdasági semlegesség politikáját meg tudja csinálni