Hírek
2012. Január 17. 11:40, kedd |
Helyi
Forrás: Revita TV
Leépítés a hivatalnál
Közel 100 dolgozóját bocsátja el a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ezekben a napokban. A hivatal minden szervénél megszüntetik az üres álláshelyeket, így kevesebb munkaviszonyt kell felmondani.
A kormány néhány napja döntött úgy, hogy több mint 6700 álláshelyet szüntet meg a közszférában, az elbocsátás keretében a kormányhivatalokból küldik el a legtöbb dolgozót. A felmentések információnk szerint január 18 - án, vagyis ezen a héten szerdán kezdődnek meg.
Nyílik a Megyeháza ajtaja. Itt ebben az épületben működik a Győr - Moson - Sopron Megyei Kormányhivatal is. Eredményes évet zártak, de túl sokan vannak. Legalábbis ez lehet a hátterében annak a kormánydöntésnek amely szerint országosan több mint 6700 álláshelyet szüntetnek meg a közszférában. A legtöbb dolgozót pedig a kormányhivataloktól kell elküldeni. A döntés természetesen a megyei hivatalt is érinti, itt helyben közel 100 munkatársnak mutatnak ajtót a közeljövőben. A leépítés minden szakigazgatási szervet és a törzshivatal főosztályait arányos mértékben érinti. Az elsődleges cél, hogy ha már embereket kell elküldeni akkor legalább első körben az üres, vagy be nem töltött álláshelyeket szüntetik meg. A megyei kormányhivatal egyébként 1054 dolgozót foglalkoztat, ebből küldenek el most majdnem 100 - at, vagyis nagyjából 10 % - os lesz a leépítés. Úgy tudjuk, a felmentések január 18 - án, vagyis most szerdán kezdődnek a kormányhivatalban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
