Hírek
2018. Február 20. 09:33, kedd | Belföld
Legkisebb szépségek, nagy eredmények
Nincs szebb a természetes szépségnél. A Kasszandra Stúdió immáron 14 éve szervez gyermekszépségversenyeket a természetesség jegyében.
A vasárnap, február 18-án megrendezett budapesti versenyre több, mint 2000 jelentkező közül választották ki a legesélyesebb babákat és gyerekeket.
Mint mindig, most is 5 korcsoportban versenyeztek a gyerekek, akiket egyesével szólítottak a színpadra, bár a legkisebbek még a szülők segítségével hódították meg azokat a bizonyos világot jelentő deszkákat. Tilos volt a smink, de még a túlzott hajformázás is. Nem kellett produkciót bemutatni, csak a műsorvezetővel váltottak néhány szót az óvodáról vagy iskoláról illetve a jövőbeni nagy tervekről, hogy "ki mi lesz ha nagy lesz?" .

A bemutatkozásokból kimaradt a világbéke, de a korcsoportok között bohóc, énekesek vagy éppen bűvész szórakoztatta a kicsiket.
A megmérettetést egy online válogatás, majd fotózás előzte meg. A szépségversenyre egészen 6 hónapos baba kortól lehetett jelentkezni, ahol a zsűri a nyugati példákkal szemben a természetes szépséget részesítette előnyben. A modellekből álló zsűri elnöke,Szick Petra Dóra modell,szépségkirálynő elmodta, hogy két fő szempont alapjánzajlott az értékelés. Az egyik a fotogenitás: a verseny helyszínén lévő fotókiállításon lévő képek értékelése.
A másik pedig a személyes megjelenés és bemutatkozás.
A verseny sokkal inkább hasonlított egy nagy gyerekrendezvényre, mint feszült versenyre, bár a részvétel indokolt volt, hiszen helyezéstől függetlenül minden gyermek bekerül a Menő Manó Gyermekmodell Management adatbankjába, ahonnan kiválasztás esetén lehetőség nyílhat a picurkáknak további szereplésekre. Így a szervezők már pontosan tudják, hogy mely versenyzőt milyen irányba érdemes terelni. Legyen az a gyerekmodellkedés fotózásos vagy akár forgatásos irányvonala.
Petra elmondta,hogy számára óriási megtiszteltetés volt az ex-szépségkiràlynő, Dobó Ági helyét átvenni a zsűriben és izgatottan vàrja a következő versenyt, ami áprilisban kerül megrendezésre.

Írta: Peczán krisztián
"Számomra már nem ez volt az első eset, hogy gyermekszépségversenyen zsűriztem. Nagyon szeretek a gyerekekkel dolgozni,mindig öröm szàmomra,ha ilyen fajta megkeresést kapok." - tette hozzá megkeresésemre a modell.
Szerkesztette: Csobay Dániel
Fotók: Hajós Erika
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
