Hírek
2019. Február 20. 14:38, szerda | Helyi sport
Legyőztük az oroszokat Győrben
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-as győzelmet aratott kedden Győrben az orosz csapat felett, ezzel biztosította csoportelsőségét a világliga selejtezőjének A jelű négyesében.
A mérkőzést a győri Aqua Sportközpontban rendezték meg.
Märcz Tamás csapata március 12-én Málta vendégeként zárja a csoportkört.
Férfi világliga, A csoport, 5. forduló: Magyarország-Oroszország 10-8 (4-1, 2-2, 3-2, 1-3), a magyar csapat gólszerzői: Sedlmayer 3, Varga Dénes 2, Vámos, Erdélyi, Bátori, Manhercz, Német 1-1
Märcz Tamásnak a találkozó előtt kényszerűségből többször is változtatnia kellett a keret összetételén, és a szakember hangsúlyozta, a biztos védekezés kialakítása a legfontosabb, hiszen ez az, amit rövidebb idő alatt lehet begyakorolni. Hozzátette, támadásban a játékosok egyéni tudásában bízik. Úgy tűnt, hogy a játékosként olimpiai bajnok szakvezetőnek minden kívánsága teljesült: védekezésben összeszedettek voltak a magyarok, elöl pedig láthatóak voltak a kapitány által is említett egyéni megoldások, így a nagyszünetben háromgólos volt a különbség (6-3).
A harmadik negyedben az oroszok két könnyű góllal kerültek lőtávolba (7-5), azonban a játékrész vége újra a magyaroké volt, s négygólos hazai előnnyel indult az utolsó nyolc perc. A zárófelvonásra mintha elvesztette volna a ritmust a magyar válogatott, a támadások befejezésébe hiba csúszott, az oroszok pedig kihasználták a védekezésbeli könnyelműségeket, így egy csapásra nyílt lett a találkozó (9-8). A hazai szurkolókat végül két perccel a dudaszó előtt Sedlmayer Tamás nyugtatta meg, miután lehetetlen szögből lepte meg az orosz kapust, eldöntve ezzel az összecsapást.
A világliga európai selejtezőjében négy csoportban zajlanak a küzdelmek, mindenhonnan az első kettő jut az Európa Kupa nyolcas döntőjébe, ahonnan az első három mehet majd a világligára. Az Európa Kupa nyolcas döntőjét április 5-7-én rendezik Zágrábban.
A csoport másik mérkőzézésén:
Málta-Németország 9-18 (3-5, 3-4, 1-5, 2-4)
A csoport állása:
1. Magyarország (már továbbjutott) 14 pont, 2. Oroszország 9, 3. Németország 7, 4. Málta 0
A további program
6. játéknap, március 12.:
Németország-Oroszország
Málta-Magyarország
Forrás: gyorplusz.hu
Kép: Illusztráció - promenad.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport
FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City
A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.
2026. Április 05. 12:00, vasárnap | Életmód
Megérkezett a magyar piacra a BAIC kínai autómárka
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Belföld
Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások az érettségizettek átlagkeresetéhez képest
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
