Hírek
2020. Február 07. 11:05, péntek | Sport
Lemondott posztjáról a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára
Lemondott a Magyar Tenisz Szövetségnél (MTSZ) betöltött főtitkári tisztségéről Richter Attila.
Az MTSZ pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Richter Attila a csütörtöki, rendkívüli elnökségi ülésen közölte döntését. A főtitkári tisztséget az elnökség döntése értelmében Juhász Gábor, az MTSZ korábbi sportigazgatója tölti be.
Richter Attila tájékoztatta az elnökséget, hogy vállalja az erkölcsi felelősséget a februári Hungarian Ladies Open WTA-torna elmaradásáért, illetve a verseny kapcsán kialakult helyzetért. Hangsúlyozta, hogy minden ezzel kapcsolatos döntést a jogi, és szerződéses kereteken belül, a hazai tenisz és a magyar női teniszezők érdekeit szem előtt tartva, illetve a kormányzati szándéknak megfelelően hozott meg, abból a célból, hogy 2020-ban is lehessen Magyarországon WTA-tornát rendezni. Miután a WTA 2019. decemberi döntése - valamint azt megelőző több korábbi döntése - nyomán egyértelművé vált, hogy Márky Jenő tornáját nem lehet megtartani Magyarországon, ezért a februári Hungarian Ladies Open lett volna erre az egyetlen lehetőség - közölte a szövetség.
Richter Attila lemondását azzal indokolta, hogy a magyar tenisz soha nem látott sikerek kapujában áll - áprilisban rendezik meg az első Fed Kupa-döntőt Budapesten, márciusban pedig a Davis Kupa-válogatott játszik a döntőbe kerülésért -, és nem szeretné kockáztatni, hogy a sikereket botrányok, széthúzás és sárdobálás árnyékolja be.
Arról is tájékoztatta az elnökséget, hogy amellett, hogy az MTSZ-nek január végéig nem volt érvényes szerződése a Hungarian Ladies Open jogtulajdonosával, az IMG-vel, egy sürgős döntést igénylő helyzetben, belső konzultációkat követően, a magyarországi WTA-torna megrendezése érdekében, soron kívül, elnökségi egyeztetés és jóváhagyás nélkül írta alá a közelmúltban a három évre vonatkozó lízingszerződést a szervezettel. Kiemelte, hogy a torna februári elmaradása eredményeként a megállapodás további évekre vonatkozó automatikus kötelezettségekkel nem jár.
Ami az előzményeket illeti, a magyar szövetség múlt szombaton jelentette be, hogy nem tudja megrendezni a február 17-23-ra kiírt WTA-tornát. Márky Jenő, a Római Teniszakadémia (RTA) vezetője és a júniusi - 2014 óta Bukarestben zajló - salakpályás verseny jogtulajdonosa Richter Attilát nevezte meg a kialakult helyzet felelősének. Kifejtette, hogy a szövetség teljes vezetését fel kell függeszteni, és válságkezelő ügyvezető kinevezésére van szükség.
A kormány tavaly határozatban adott támogatást Márky Jenőnek ahhoz, hogy a bukaresti viadalt visszaköltöztesse a magyar fővárosba, ám az erre vonatkozó kérvényét a WTA éppen a februári magyarországi viadal miatt utasította el. Ez utóbbi visszamondása után Márky Jenő szerdán benyújtotta a hivatalos amerikai fórumokon az eredeti dokumentumokat a WTA elutasító határozatának törlése érdekében.
Forrás: origo.hu
Kép: sportkatlan.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport
FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City
A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.
2026. Április 02. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - Nyolcgólos előnyben a Veszprém
A Veszprém házigazdaként 32-24-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
2026. Április 01. 07:15, szerda | Sport
Magyar-görög - Nem bírt egymással a két csapat
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
2026. Március 31. 07:13, kedd | Sport
Magyar-görög - Rossi: mostani ellenfelünk erősebb, mint Szlovénia
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott keddi ellenfele, a görög csapat erősebb, mint a szombaton 1-0-ra legyőzött Szlovénia volt.
