Hírek
2010. November 14. 14:41, vasárnap |
Sport
Forrás: HírTV
Lemondott a vesztes csapat edzője az Újpest-Honvéd találkozó után
![Lemondott a vesztes csapat edzője az Újpest-Honvéd találkozó után](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
A Szusza Ferenc Stadionban nagy múltú fővárosi derbit rendeztek: az Újpest fogadta a Honvédot. A mérkőzés után a Honvéd trénere bejelentette: elhagyja a klubot.
Mindkét csapat hármas sorozattal a háta mögött érkezett a meccsre: a lilák ennyi bajnokit buktak zsinórban, a vendégek pedig ennyi találkozót vívtak meg veretlenül. A két vezetőedző egyaránt remekül megszervezte csapata védekezését, így nem sok helyzetet hozott az első félóra.
A pályán mezőnymunka folyt, és jobbára az újpestiek akarata érvényesült, igaz, azért Danilo és Rouani megmozdulásaiban is benne volt a veszély. A félidő hajrájára fordulva aztán egy öngóllal némileg váratlanul megszerezte a vezetést a hazai csapat. Simon beadása után a labda három védőn is megpattanva végül Hajdú lábáról került a gólvonal mögé. Az első félidő utolsó percében aztán Böőr Zoltán növelte tovább a hazai előnyt, miután Simon újabb jó beadását vágta a léc alá.
A második félidőben sem állt le az Újpest, és hamarosan sikerült végleg eldönteni a 3 pont sorsát, amikor Danilo kezezése után büntetőhöz jutott Mészöly Géza csapata. A tizenegyest Rajczi Péter váltotta gólra, és a lila-fehérek a háromgólos előny birtokában sem álltak le. Újabb hazai gól azonban már nem született, a vendégeknek viszont legalább a szépítés összejött: 10 perccel a vége előtt a néhány pillanattal korábban beküldött Bajner Bálint állította be a 3-1-es végeredményt.
Az újpesti győzelemmel mindkét csapatnak megszakadt a bevezetőben említett sorozata, és nem is lehet kérdés, hogy ennek a IV. kerületben örülnek jobban. Massimo Morales, a kispestiek vezetőedzője bejelentette távozását a klubtól.
nb1.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:47, csütörtök | Sport
Magyar Nagydíj - Herendi sisakban versenyez Norris a Hungaroringen
Lando Norris teljesen egyedi, Herendi sisakban versenyez majd a hétvégén sorra kerülő 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.