Hírek
2024. Szeptember 23. 09:13, hétfő | Helyi
Leszoktunk a hálapénzről? Van, aki nem: bor mellé tett 300 ezer forintot
Az orvos a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a jelenleg 13.340 forintot.
Nem érdemes a hálapénz kreatív elrejtésével ügyeskedniük a betegeknek. Hiába akarja a páciens egy bonbonba, könyvbe elrejteni a paraszolvenciát – azért, hogy az orvos azt azonnal ne utasíthassa vissza –, ennek ugyanúgy lehetnek kellemetlen következményei – derült ki egy szakmai konferencián, amelyről a Népszava számolt be
Kertész Attila rendőralezredes, a Nemzetvédelmi Szolgálat (NVSZ) főosztályvezető-helyettese előadásában példaként felidézte annak a páciensnek a történet, aki egy üveg bor mellé 300 ezer forintnyi ajándékutalványt is „mellékelt.” Az orvos csak akkor vette észre a borítékot, miután hazaért. Azonnal jelezte a menedzsmentnek, s miután nem emlékezett arra, hogy melyik páciensétől kaphatta, az NVSZ segített neki abban, hogy megtegye ismeretlen tettes ellen a feljelentést. A rendőrség eljárást indított, és a nyomozók meg is találták a beteget, aki meg akarta vesztegetni az orvost.
Az orvosi béremeléseknek utat nyitó törvény 2021-ben a büntetőkódexet is módosította, és megtiltotta a hálapénzes „ügyleteket.” Szabadságvesztésre számíthat az az egészségügyi dolgozó, aki kapja és az a páciens is, aki adja a hálapénzt. A jogszabály szerint a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének öt százalékát. Ez jelenleg 13.340 forint.
Az NVSZ-nél az elmúlt három évben 837 eljárás indult, végül 245 ügyben tettek feljelentést a rendőrségen. Győri esetről is bekerült anno az országos hírekbe.
Ezek az eljárások nem kizárólag hálapénz miatt indultak, közöttük szerepelt egyebek mellett sikkasztás, kifosztás, bűnpártolás, szexuális kényszerítés, védettségi igazolvánnyal való visszaélés, közokirat- és gyógyszerhamisítás is. Az NVSZ látókörébe került ügyek 620 egészségügyi dolgozót és 967 beteget érintettek. További részletek a cikkben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Május 01. 08:24, péntek | Helyi
Szálasy doktor rangos elismerést kapott
Újabb rangos elismerést vehetett át a Győri Audi ETO KC szakmai stábjának egyik legrégebbi tagja. Dr. Szálasy László csapatorvost április 21-én szülővárosában, Székelyudvarhelyen tüntették ki Udvarhelyért Prima Díjjal.
2026. Május 01. 08:16, péntek | Helyi
Vágányzár miatt változik a menetrend
Más menetrend szerint járnak a vonatok vágányzár miatt a Budapest – Győr – Hegyeshalom vasútvonalon május 01-től június 19-ig.
2026. Május 01. 07:06, péntek | Helyi
Helikopterpilóta lenne? A győri egyetemen megtanulhatja
Szeptembertől már nemcsak repülőgép-, hanem helikopterpilóta-képzést is kínál a Széchenyi István Egyetem, amely tavaly szeptemberben indított el a pilótaképzést. Július 20-ig lehet jelentkezni.
