Hírek
2010. Március 12. 06:59, péntek |
Kék hírek
Forrás: HírTV
„Leszúrlak te magyar g*ci” - tagadják a rasszista indítékot
![„Leszúrlak te magyar g*ci” - tagadják a rasszista indítékot](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Közösség tagja elleni erőszakkal vádolja az ügyészség azt az öt cigány fiatalat, akik tavaly ősszel támadtak meg egy főiskolást a VIII. kerületben. A támadók többször is a sértett magyarságát hangoztatták. A bíróságon két vádlo
- A kollégium üvegfalához szorították Kufcsák Gergelyt és több alkalommal megütötték, melynek következtében a sértett a földre esett. Ezt követően a kollégiumba menekült, ahová a gyanúsítottak utána indultak, miközben az elsőrendű vádlott R. János a harmadrendű vádlott R. Ferenc által hozott, 30 cm pengehosszúságú kést magához véve azzal fenyegetőzött, hogy „leszúrlak te magyar g*ci, adjátok ki a büdös k*csög magyart, hadd szurkáljam meg, adjátok ki, szétb*sszuk a fejét, elvágjuk a torkát" - mondta Beréti Judit ügyész.
Az ügyészség közösség tagja elleni erőszakkal vádolja a három testvért, valamint egyikőjük élettársát és egy ismerősüket. Az elsőrendű vádlott csak részben ismerte el bűnösségét és kijelentette, hogy nem fajgyűlölő. Bátyja is tagadta a rasszista indítékot. „Én bűnös vagyok abban, hogy megrúgtam a gyereket, de abban nem, hogy kiabáltunk" - fogalmazott.
A harcművészetekben jártas sértett egy ideig védte magát a támadókkal szemben, de az egyik vádlott késsel is felfegyverkezett. R. János azt mondta, öccse azért ragadott magához „nagykést", mert úgy gondolta, hogy sokan támadnak testvérére.
A bíró nem látta megalapozottnak a vádlottak szabadlábra helyezését. Tóth Gyöngyvér szerint az elkövetők büntetett előélete miatt tartani lehet a bűnismétléstől. A testvérek közül volt, aki rablásért, volt aki lopásért ült korábban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek
Lecsapott a rendőrség Kerepesen!
Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.
2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek
Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben
Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.