Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2011. December 06. 08:30, kedd | Helyi
Forrás: HírTv

Létszámgondok: veszélybe kerülhet a Győr megyei kisóvodák működése

Létszámgondok: veszélybe kerülhet a Győr megyei kisóvodák működése

A jövőben legalább 12, de legfeljebb 16-os gyermeklétszámhoz kötné a köznevelési törvénytervezet az óvodalétesítést, valamint az intézményfenntartást a jelenlegi 8 helyett.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010-ben közel négyszáz hazai kistelepülés óvodájában volt 16 alatt a gyermeklétszám. A községek, amelyek zöme az elmúlt 8 évben bezárta az iskoláját, ragaszkodik az óvodájához. Az önkormányzatok ugyanakkor állami támogatás nélkül nem tudnák fenntartani az intézményeket, legfeljebb akkor, ha a pedagógusbérekhez hasonlóan az óvodai dolgozók fizetését is magára vállalná a központi költségvetés - tudósít a Hír TV.

Az 500 lelkes, Csorna melletti Rábacsanak polgármestere szerint érthető, hogy a kormány az évek óta vegetáló és költséges kisóvodák helyett a jól felszerelt, nagyobb létszámú, és gazdaságosabban működtethető intézményekbe gyűjtené a gyerekeket.

Telekesi József polgármester, Rábacsanak: "Mivel önerővel, támogatás nélkül ezt már nem tudjuk fenntartani, tehát be kell integrálódnunk egy nagyközség óvodájába, ami lehet, hogy szebb, és lehet, hogy korszerűbb, mint a miénk, de a miénk mégiscsak helyben van, és mi ezt szeretnénk."

- 7 millió 731 ezer 660 forint a bérköltségünk 3 főre - mondja Horváth Sándor markotabödögei polgármester. A 3 óvodai dolgozót 8 apróság mellé alkalmazza az önkormányzat, de a törvény szerint ennyire volna szükség akkor is, ha a gyermeklétszám a duplája volna, erre azonban egyelőre nincs esély a félezres rábaközi faluban.

Horváth Sándor polgármester, Markotabödöge: "A pedagógusok bérét átvállalná az állam, nekünk az egy hatalmas segítség lenne, mivel az óvoda fenntartásában nem a dologi kiadás és egyéb kiadások szerepelnek majd nagy tételben, hanem a bérek. A bérek pedig ugye államilag meg vannak szabva, elő van írva, kinek mennyit kell fizetnünk, ha 20 gyerekünk van, akkor is ennyit kell, ha kevés gyerekünk van, akkor is."

- Az óvodánkat tavalyi újítottuk fel, ennek 13 millió forintos költsége volt - így Páli polgármestere. Ha a 12-es létszám lesz a küszöb, a 13 gyermekkel működő páli óvoda tovább működhet, de csak pengeélen táncolva. A létszám hol fogy, hol csökken a faluban, attól függően, hogy a szülők helyben tartják, vagy elviszik a gyerekeket máshova. A polgármester azt mondja, nem szeretnének beállni azoknak a községeknek a sorába, ahol az iskola vagy az óvoda megmentése miatt Kelet-Magyarországról költöztetnek be többgyermekes családokat.

Póczik András polgármester, Páli: "Kevés helyen tudnak nekik munkahelyet adni, ha nincs munkahely, akkor segélyből kell őket ellátni, tehát per pillanat tűzoltásnak abban a pillanatban valószínűleg jó, de ez hosszú távon nem rentábilis."

A gyerekek óvodai ellátása után a települések fejenként 250 ezer forintos évi állami normatívát kapnak. Most jobbára ebből fizetik az alkalmazottakat, a dologi és egyéb költségekre fordított egymillió forintot a község büdzséje fedezi. A nagyobb falvak és városok örömmel fogadják a kisóvodákból érkező gyerekeket, és az utánuk járó támogatást, míg az állam tovább spórolhat a béreken és a fenntartási költségeken.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 11. 08:16, vasárnap | Helyi

A hideg idő veszélyeire hívják fel az állatartók figyelmet

Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet – hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely ajánlásokat is tett az állattartóknak.

2026. Január 11. 08:09, vasárnap | Helyi

Csak óvatosan az utakon

Elszoktak a közlekedők a havazástól.

2026. Január 11. 07:11, vasárnap | Helyi

Győriek is lehetnek az év sportolói

Győrieket is találunk a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által 68. alkalommal kiírt Év sportolója szavazás három esélyese között.

2026. Január 10. 08:21, szombat | Helyi

Ez lesz a Fehér Miklós Emlékgála programja

A Fehér Miklós Emlékgálát 2026. január 11-én, 10 órától rendezik meg a Magvassy Mihály Városi Sportcsarnokban. A belépés egész nap díjtalan.