Hírek
2013. Január 21. 05:00, hétfő | Helyi
Lezárult a gazdálkodj okosan kampány
Január 18-án pénteken rendezték meg a „Gazdákodj okosan” projekt zárórendezvényét. A kezdeményezés célja a lakossági energia- és vízfelhasználás csökkentése, a saját energia- és vízfogyasztás környezeti hatásainak tudatosítá
Elsősorban a 6- 12 éves korosztályt célozták meg a kampánnyal, hogy az új generáció nevelésével egy környezettudatosabb jövőt építhessünk. A projekt 2012 február elsején kezdődött és megvalósítására a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) 6.1.0/B pályázatának köszönhetően kerülhetett sor.A program keretein belül a DUE együttműködésével iskolarádiókban is hirdették a kampányt, valamint egy alkotói pályázaton belül több mint 500 alkotás érkezett víz- és energiatakarékosság témában. A legérdekesebb pályaművekből egy kalendárium is készült. Egy interaktív honlapot is elindítottak a kapmányon belül, aminek a mai napig már több mint 30.000 látogatója volt.
A Gazdálkodj okosan projekt komplex hatására építették a programot, hiszen egyszerre auditív (rádióműsor),vizuális (Tallózó cikk, Kalendárium),audiovizuális (honlap),kreatív, rávezető: lehetőséget nyújt az alkotásra, a kreativitásra, a „versenyre” (kreatív hulladékpályázat és kiállítás),bevésődést segítő: lehetőséget nyújt az ismeretek elmélyítésére és ellenőrzésére, a tanulásra (online interaktív kvízjáték).
Országos és uniós szinten az egyik legfontosabb megoldásra váró – fenntarthatósági probléma – a lakossági energia- és víz-felhasználás túlzott, hosszú távon nem fenntartható mértéke. A víz- és energiatakarékossággal kapcsolatos közvetlen ismeretek hiánya, illetve a személyes életben követett viselkedésminták és a gyakorlati megoldások alkalmazását egyaránt érintő fenntarthatósági probléma hatványozottan jelentkezik a 6-18 éves fiatalok körében.
A Gazdálkodj okosan projekt jövőképében szerepel többek között az Aprólépés hálózata és kapcsolatrendszerének további bővítése. A környezeti nevelési programokat – a gyermekek és szüleik felől érkező igényekre és pozitív visszajelzésekre tekintettel − szeretnék hosszú távon fenntartani. Sajnos a pályázati lehetőségek jövője bizonytalan, ezért a 2013. év fő feladata a szponzorok, önkéntesek felkutatása lesz. A tervek között szerepel még a jövőben tanári segédanyag készítése a honlaphoz kapcsolódóan és rendhagyó környezetismeret órák tartása.
További információk a www.aprolepes.hu weboldalon, illetve lájkolhatod a kezdeményezést a facebookon is www.facebook.com/harmonium
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
