Hírek
2017. November 20. 11:03, hétfő | Belföld
Lőgyakorlaton lett öngyilkos
Lőgyakorlat közben saját fegyverét fordította maga ellen egy szentesi katona múlt kedden Szolnokon – írja az mno.hu, egy magát megnevezni nem kívánó honvédségi informátorra hivatkozva.
Úgy tudják, a férfi a helyszínen életét vesztette.
A csütörtöki értesülés kapcsán megkeresték a Honvédelmi Minisztériumot, a tárca azonban nem reagált. Arról is érdeklődtek, igaz-e a híresztelés, miszerint a honvédség állományával foglalkozó pszichológusok korábban már felhívták a figyelmet: a katonák leterheltsége, alulfizetettsége és nehéz munkakörülményeik miatt megnövekedhet az öngyilkosság veszélye a köteléken belül. Kfor-missziót a legtöbb katona igyekszik elkerülni, annak révén ugyanis csekélyebb anyagi juttatásra lehet szert tenni, mint a déli határszakasznál – magyarázta az informátor, hozzátéve: országon belül a családdal való kapcsolattartás is sokkal könnyebb. Ezért próbálnak sokkal többen utóbbi feladatra jelentkezni, míg a koszovói munkára úgy kell összefogdosni az embereket.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó egyenruhás úgy tudja, az elmúlt egy évben legalább három-négy „befejezett” öngyilkosságot hajtottak végre magyar honvédek szolgálatteljesítés közben, amelyből egy vagy két eset Koszovóban történt.
Ha segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévők részére létrehozott, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot!
Forrás: 24.hu
Főkép: Illusztráció - szentendre.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
