Hírek
2010. Augusztus 20. 07:45, péntek |
Sport
Forrás: NSO
Loki-sikert ért a két pontos befejezés
![Loki-sikert ért a két pontos befejezés](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Az Európa-liga rájátszásának első mérkőzésén a Debreceni VSC 2–0-ra legyőzte a bolgár Liteksz Lovecset Nyíregyházán. A magyar bajnok Adamo Coulibaly és Laczkó Zsolt első félidőben szerzett góljával nyert, és ugyan csak az első f
A Liteksz ellen ismét a litván Mindaugas Malinauskas nevével kezdődött a Debreceni VSC összeállítása. A hajdúságiak Kabát Péter, Adamo Coulibaly csatárpárossal álltak fel a bolgár együttes ellen, míg a vendégek kezdő tizenegyében egy vérbeli csatár, Wilfried Niflore nevét találhattuk csak.
A narancsmezes Liteksz a területet átengedve, óvatosan kezdte a találkozót, ennek ellenére a vendégek előtt adódott az első nagy helyzet, amikor Niflore játszott Tom Wellington elé, aki 12 méterről, Malinauskasszal szemben állva a kapu jobb oldala mellé pörgetett.
Az első negyedórában a DVSC nem igazán tudott ellenfele kapuja elé kerülni, a 22. percben viszont gyakorlatilag az első helyzetüket kihasználták a piros-fehérek. Kabát Péter bal oldali beadása Szakály Pétert találta meg az ötös vonalán, a középpályás a labdáért való harcban elveszítette az egyensúlyát, viszont a földön fekve is megküzdött a labdáért, ami így Adamo Coulibaly elé került, ő pedig három méterről a kapuba lőtt. 1-0
A gól után nem sokkal rögtön válaszolhatott volna a Liteksz, Georgi Milanov lövése veszélyesen pattant meg az egyik DVSC-védőn, Malinauskasnak nagyot kellett nyújtóznia, hogy hárítsa a labdát a bal alsó sarok elől, sőt Niflore ismétlésénél is résen kellett lennie.
A 33. percben újabb Loki-pontrúgás után újabb Loki-gól következett. Czvitkovics Péter jobb oldali szöglete után a remek ütemben érkező Laczkó Zsolt négy méterről a jobb alsó sarokba csúsztatott. 2-0
Hogy Herczeg András együttese nagyon készült a szögletekre, azt néhány perccel kés
őbb ismét bizonyította. Szinte megismétlődött a második gól előtti szituáció azzal a különbséggel, hogy Laczkó ezúttal csak továbbcsúsztatni tudta a labdát, kapura terelni nem, a hosszú oldalon azonban érkezett üresen Szakály Péter, de lövése jócskán fölé szállt.
A félidő végére mind bátrabb lett a Debrecen, egyre több helyzetet dolgozott ki, Czvitkovics lövését csak üggyel-
bajjal védte Uros Golubovics kapus, fordulás után azonban ismét köszönetet mondhattak Malinauskasnak a debreceniek.
Wellington lépett ki a hátvédek között, ám tizenegy méterről a kirepülő kapusba lőtt, a kipattanó Niflore elé került, s a francia támadó próbálkozását ismét védte a litván hálóőr. A Lovecs többet próbálkozott támadásvezetéssel ebben a szakaszban, de szerencsére elég pontatlanul tette.
A Lokinak a félidő közepén sikerült stabilizálnia a védekezését, de támadásban nem voltak olyan aktívak a fehér mezesek, mint az első játékrész végén. A 70. percben tíz emberre fogyatkozott a Liteksz: Alexandre Barthe elveszítette a labdát, amelyet Laczkó szerzett meg, és a francia védő csúnyán odatalpalt, így a második sárga lap után villant a piros lap is.
A Herczeg-csapat sokáig nem volt képes mit kezdeni az előnnyel, csak az utolsó tíz percben tudott mezőnyfölényt kialakítani, de a Liteksz ekkor kezdett kontrázni, és a visszavágóra figyelmeztető lehet, hogy ismételten csak pontatlansága miatt nem szerzett gólt. A Debrecen 2-0-ra nyert, és bizakodva várhatja a lovecsi folytatást.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.