Városlista
2026. április 6, hétfő - Vilmos, Bíborka

Hírek

2020. Március 16. 11:10, hétfő | Bulvár

Ma este indul az első Magyar Karantén - színház

Ma este indul az első Magyar Karantén - színház

Az utóbbi hetek történései után a TRIP Hajó legénysége nehéz, ám felelős döntést hozott.

A TRIP Hajó közleménye:

Mindennél fontosabb számukra a kultúra közvetítése mellett vendégeik biztonsága, egészsége, és a kormány által a koronavírus-járvány miatt elrendelt vészhelyzetben arra törekszenek, hogy mindenki számára optimális megoldást találjanak, azonban senki se maradjon kultúra nélkül, ezért megalapították az Első Magyar Karantén-színházat.

Tömeges színházbezárásokra Magyarországon eddig még soha, a világháborús évek alatt sem volt példa, azonban 2020. március 13-án erre is sor került. Magács László, a TRIP Hajó igazgatója elmondta, hogy miközben természetesen megértik a kormányzati intézkedések szükségességét – hiszen az országos járvány megelőzése, és az egészség megőrzése mindennél fontosabb – igyekeznek a kialakult helyzetre a legjobb választ adni. Megalapították az Első Magyar Karantén-színházat, ahol színészek, zenészek, előadóművészek találkozhatnak egymással, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozhassanak létre. Mivel nézők nélkül nincs színház, ezért a TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei ennek az egyedülálló kulturális programsorozatnak.

A virtuális társulat jelenlegi tagjai, Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs Júlia, Fabacsovics Lili, Divinyi Réka és Magács László március 16-án tartják „alakuló társulati ülésüket” és további társulati tagokat keresnek.

Az Első Magyar Karantén-színház premier előadása Albert Camus A pestis című regényének monodráma változata lesz Hegedűs D. Géza tolmácsolásában, amit március 16-án, hétfőn 19 órától láthat a közönség a TRIP Hajó Facebook-oldalán, élő közvetítésben. A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a fellépéseket, azonban ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, a TRIP Hajót működtető alapítvány a TRIP weboldalán közzétesz egy számlaszámot, ahová szeretettel várják a felajánlásokat.

A további műsorváltozásokról a TRIP Hajó weboldalán és Facebook-oldalán adnak tájékoztatást.

Forrás: szinhaz.org

Fotó: recorder.blog.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 30. 14:00, hétfő | Bulvár

Putyin: Oroszország kész ismét olimpiát rendezni

Oroszország készen áll rá, hogy újra otthont adjon egy olimpiának - közölte Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Olimpiai Bizottsághoz a testület megalapításának 115. évfordulójára intézett üdvözlő üzenetében.

2026. Március 29. 08:51, vasárnap | Bulvár

A Veled álmodtam című produkció nyerte A Dal 2026-ot

A Veled álmodtam című produkció lett 2026-ban Magyarország egyetlen dalversenyének győztese Re Va Dame előadásában.

2026. Március 27. 13:00, péntek | Bulvár

Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten

Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten, a csütörtökön bemutatott két jármű a próbaüzem során a főváros I. kerületének utcáit járja.