Példamutató tisztasága és alázatos élete folytán nevét a fény (lux) szóval is kapcsolatba hozták. A keresztények által az 5. század óta tisztelt szűz és vértanú. A középkorban közkedvelt szent volt, legendája több művészt megihletett. Lúcia védőszentje a szembetegségben szenvedőknek és vakoknak, a bűnbánó utcanőknek, valamint a hegyes szerszámokkal dolgozóknak (földművesek, kézművesek, varrónők, párnakészítők, nyergesek).

Németországban kedvelt szent. Északon a Luca-menyasszonyt koszorúval és gyertyával 1780-ban említik először, a szokást újraélesztették Svédországban Nobel Alfréd december 10-i halála évfordulójával összefüggésben. Nevezetesen a Nobel-ünnepségek zárónapja december 13. és e nap reggelén gyertyás-koronás lányok köszöntik az új Nobel-díjasokat.
A magyar néphagyomány egyik legjelesebb alakja. December 13. a Gergely-naptár életbe lépte előtt az esztendő legrövidebb, legsötétebb napjának számított, s egyben a téli napforduló kezdő napja volt. Innen a Luca-napi termékenységvarázsló játékok, egyebek között a „kotyulás” is. (Szent Lucának 72 híres napja a napot rövidre szabja – mondogatták Szegeden és Szentbalázson.)
Luca napja méhében hordozza az új esztendő reménységét, de gondjait is. Tele van asszonyi kezdeményezésekkel, változatos tilalmakkal, melyek következménye az egész évre kihat. Időszakában, „holdudvarán” a leghosszabbak az éjszakák; a gonoszok, bűbájosok, a rontások ideje ez. A középkori Európában a nép hitében, tudatában az oltáron tisztelt Luca mellett egy boszorkányszerű rontó-bontó: lucapuca, lucaasszony a neve. Kísértet szerű jelenség, mindenekelőtt az ember rontására törekszik.

Egyes vidékeken a zöld ág sarjasztása ebben az időben történik. Ebben Luca mint Jézus menyasszonya házasságszerző szerepű. Hercegszántó sokác szokásában a kislányok hajukba font virágkoszorúval jártak, szüzességet varázsolva Luca és karácsony között az iskolába; régebben a nagylányok is viselték e koszorút. Kiskunmajsán a „lucapogácsába” gyűrűt sütöttek , ha az eladó lány találta meg, rövidesen férjhez ment.
Az ország különböző vidékén e napon készítették a „lucakalendáriumot”, s ekkor kezdték el a lucaszék építését is, amelynek karácsonyig kellett elkészülnie, s aki arra éjféli misén fölállt, meglátta a pap szoknyája után kapkodó ördögöt, a falu boszorkányát; a lucaszék készítésével rendezett ember meglátta a készületlen, szórt, rontást idéző másikat. Szeged környékén a lucapogácsát jó sok zsírral készítették, sütés előtt apró tollakat szúrtak bele, minden családtag számára külön-külön. Akié sütés közben elégett, az hamarosan meghalt. Magyarországon Luca-napon a család minden tagjának sütnek egy lucapogácsát, és egyikbe pénzdarabot rejtenek el. Aki ráharap, szerencsés lesz.
Néhol úgy tartották, hogy ilyenkor a halottak hazajönnek pogácsalakomára, s meg lehet tudni tőlük, hogy ki lesz a család következő halottja.
A lucanapi harangszó, a leskelődő gonoszt zavarta el.
E napon kezdték sarjasztani a lucabúzát. Egy cserépbe búzát vetettek, vagy tálra tették a szemeket, és naponta locsolták. Ha karácsonyig minden szem kikelt, akkor jó termésre lehetett számítani. A cserepet sok helyen a karácsonyfa alá tették.
Luca napján az ország számos vidékén nem engedtek be a házba, se rokont, se szomszédot; nem adtak kölcsön semmit; az aprójószágot pedig abroncskarikába, vagy az udvar közepébe karcolt körbe szórt maggal etették. Ugyakkor Luca napjának hajnalán a gyerekek - esetenként kísértetnek öltözve- körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe és átkokat, ha nem kapnak ajándékot.
Varrni tilos volt, mert bevarrták volna vele a tyúkok tojókáját; annak megnyitására babot fejtettek. Őrségben fűzfavesszőből „suprát” fontak, s azzal verték ki a fehérnépből a rossz szellemet, s egészséget, mértékletességet kívántak neki. Palóc vidéken lepedőbe öltözött legény, derekán borjúkötéllel járta a házakat. Arcát liszttel, nyúlbőrrel vagy szitával fedte be (vele, általa az áhított tisztaság, a szűzség volt jelen – a nyúl a keleti zodiákusban a szűz havának jelölője.) Kopogtatás nélkül lépett be az ajtón, s a kezében tartott Márton-napi fehér lúdszárnnyal (angyalszárnnyal) simogatta végig a háziak arcát, a falon lévő tárgyakat; a sarkokra keresztet „rajzolt” a szárnnyal és hátrafelé lépegetve némán távozott.
Ő nem az európai rontó-bontó lucapucát idézte meg.
Luca-napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek.

A Luca név, a latin eredetű Lúcia régi magyar formája. Jelentése: hajnali. Nagyon hagyományszerető és tisztelő, szereti a régi dolgokat, szeret a múltba révedni. Nem érdeklik az anyagi javak, inkább az érzelem fontos számára.

Forrás: Molnár V József – Kalendárium; kapanyel.blog.hu; nemzetikonyvtar.blog.hu; Wikipédia