Hírek
2018. Április 05. 07:20, csütörtök | Belföld
Májusban ismét Magyarországra látogat a világhírű főemlőskutató
Májusban ismét Magyarországra látogat Jane Goodall, világhírű főemlőskutató. - hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
Két év után újra találkozhat a magyar közönség a világhírű zoológussal
A magyar közönség két év után május 17-én találkozhat ismét a kutatóval, aki arról fog beszélgetni Frei Tamással az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Konferencia Központjában, miként lehet úgy élni a fejlett világban és Magyarországon, hogy az ne okozzon természeti kárt a világ fejletlenebb térségeiben - mondta el Bitter Zsuzsanna, a Jane Goodall Intézet elnöke.
A beszélgetést az intézet és az Élet Katedrális közösen szervezi.
A 84 éves főemlőskutató május 18-án avatja fel a róla elnevezett tanösvényt a II. kerületi Vörös-kőváron, amely a Magyar Madártani Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya által 2011-ben elindított haragossikló élőhely-védelmi program egyik helyszíne.

Hatalmas népszerűségnek örvendenek az előadásai
Jane Goodall az 1980-as évek közepén abbahagyta a terepi munkát, azóta járja a világot, és előadásokat tart a legfontosabb Földünket érintő problémákról.
Jane Goodall a főemlőskutatás forradalmasítójaként ismert, 1967-től 2003-ig a Gombéi Természetkutató Intézet igazgatója volt. Előadásai hatalmas népszerűségnek örvendenek világszerte. 1977-ben megalakította a Jane Goodall Természetkutató Intézetet.
Magyarország 2006-ban csatlakozott Goodall hálózatához
A környezetvédelembe a jövő nemzedékeit is bevonva 1991-ben Tanzániában létrehozta a fiatalok környezettudatos nevelését célzó Rügyek és gyökerek hálózatot, amelynek munkájában a világ mintegy 100 országában vesznek részt fiatalok és gyerekek. Magyarország 2006-ban, a Rügyek és Gyökerek Egyesület megalakításával csatlakozott a hálózathoz, amely 2010 óta Jane Goodall Intézet néven folytatja tevékenységét. Jane Goodall számtalan díj és elismerés birtokosa, 2002 óta az Egyesület Nemzetek Szervezete (ENSZ) békenagykövete, 2003-ban megkapta az Asztúria hercege díjat, 2004-ben pedig a Brit Birodalom lovagja lett.
Az avatáson Jane Goodall elsősorban a gyermekekhez szólva mutatja be a környezettudatos neveléssel foglalkozó Rügyek és gyökerek mozgalom alapelveit - hangsúlyozta Bitter Zsuzsanna. A Jane Goodall tanösvény április 15-től látogatható a közönség számára.
Forrás: origo.hu
Főkép: AFP/Hector Retamal
Kép: AFP/Attila Kisbenedek
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Belföld
Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások az érettségizettek átlagkeresetéhez képest
2026. Április 05. 09:18, vasárnap | Belföld
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
2026. Április 04. 15:00, szombat | Belföld
Több mint harminc vasútállomás újul meg az országban
Az állomásfelújítási program részeként 14 vármegyében több, mint harminc állomás és vasúti megállóhely újul meg, mintegy 15 milliárd forint értékben, a MÁV-csoport és a Magyar Falu Program forrásaiból
2026. Április 04. 14:00, szombat | Belföld
Nézőpont: Fidesz-többség marad a következő országgyűlésben is
A kormányközeli kutatóintézet szerint marad a Fidesz többség.
