Hírek
2016. Március 30. 10:56, szerda |
Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú város honlapja
MÁR PÁLYÁZHATNAK A CIVILEK, AZ EGYHÁZAK ÉS A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK IS
A múlt heti városi közgyűlés döntött a pályázatok kiírásáról, amely szerint a civil szervezetek összesen 25 millió, az egyházak 12 millió, míg a köznevelési intézmények 10 millió forintos keretre pályázhatnak…
Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester az egyházi pályázatok kapcsán elmondta, arra a győri székhelyű vagy Győr közigazgatási területén működő egyházi szervezetek pályázhatnak, többek között beruházásokra, felújításra, eszköz vásárlására, fejlesztésére, kiadványokra, honlap szerkesztésre, vagy éppen programok, rendezvények szervezésére.
A civil szervezetek számára kiírt pályázattal kapcsolatban Radnóti Ákos alpolgármester kifejtette, a 25 milliós keretre a város területén működő civil szervezetek pályázhatnak programok szervezéséhez, eszköz vásárláshoz, felújításokhoz, kiadvány, hírlevél, folyóirat költségeihez, a honlap készítéséhez. Változás, hogy a korábbi 500 ezer helyett az idén 600 ezer forintot igényelhetnek maximálisan a szervezetek. A feltételek között is van néhány változás, ezért az alpolgármester kéri, hogy a pályázati anyagot figyelmesen tanulmányozzák át a pályázók.
Az alpolgármesterek hangsúlyozták, bár minden évben jelentős az érdeklődés a pályázatokra, ám sok szervezet a hibás kitöltés és hiányos benyújtás miatt esik el a támogatástól. Utólag ugyan nincs lehetőség a hiánypótlásra, de a beadás előtt a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztályán személyesen, telefonon és e-mailben is kérhető segítség. A civil pályázatok esetén a Civil Információs Centrum is segít a felmerülő kérdésekben, ezért - ha valamiben nem vagyunk biztosak – forduljunk az említett szervekhez bizalommal!
A márciusi közgyűlésen döntöttek a Győrben működő, korábban az önkormányzat, jelenleg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, a Győri Műszaki Szakképzési Centrumhoz és a Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrumhoz tartozó köznevelési intézmények szakmai programjainak pályázati eljárás keretében történő támogatásáról is, amelynek keretösszege tízmillió forint, és amelyre egyenként 500 ezer forintig lehet pályázni. A három kiírás felhívását és a szükséges dokumentumokat az onkormanyzat.gyor.hu pályázatok-felhívások menüpontja alatt találja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
