Hírek
2011. November 18. 17:00, péntek |
Helyi
Forrás: Rába ETO Futsal Club
Maradt esély a Final Four-ra
Csütörtök este lépett pályára Lisszabonban a Rába ETO futsal csapata a Sporting ellen. A mérkőzés nem kis téttel bírt a győri gárda számára, hiszen egy jó eredménnyel akár világszenzációt is okozhattak volna.
A találkozó elején elég szerencsétlen körülmények között egyéni hibák miatt már a 12. percben három góllal vezetett a Sporting, de a Rába-partiak nem adták fel és a félidő hátralévő részében az öt a négy elleni játékra áttérve kapujuk elé szögezték a tavalyi Futsal Cup döntősét. A második félidő elején Al-Ioani révén gyorsan sikerült betalálni a portugál bajnok kapujába, és felcsillant a remény a felzárkózásra, de hiába küzdött emberfeletti módon az ETO, több gólt nem sikerült szerezni, így Dobre bődületes kapufája sem segített, maradt a 3-1-es Sporting győzelem.
A magyar bajnok majd harminc percig beszorította ellenfelét, de nem sikerült a fordítás Európa egyik legjobb csapata ellen, azonban maradt esély, hiszen nagy gólarányú győzelme az Iberia Star ellen, és az így elért pozitív gólkülönbség akár a Final Four-ba kerülést is eredményezheti az utolsó fordulóban, ha az eredmények kedvezően alakulnak a Rába ETO részére.
Molnár Attila
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
