Hírek
2015. Szeptember 14. 08:36, hétfő |
Helyi sport
Forrás: MTI
Maratoni kajak-kenu vb - Aranyérmes a Boros, Solti kajakos duó
A Boros Adrián, Solti László duó ritkán látható izgalmas hajrá után aranyérmet szerzett a férfi kajakosok párosversenyében a győri maratoni kajak-kenu világbajnokság vasárnapi napján, a viadalt záró futamban.
A házigazdák a vb minden számában gyűjtöttek legalább egy érmet, s a korosztályos futamokat is beleszámolva összesen 12 első, 10 második és 5 harmadik hellyel zártak, ez minden idők legjobb magyar maratoni-vb-s szereplése. A felnőtteknél 5 arany és 3 ezüst a mérleg.
A viadal záró versenyszáma, amelyen 30 kilométer volt a táv, s 30 hajó indult, hasonlóan alakult, mint tavaly, Oklahomában: az első kör után egy négyes boly elhúzott a mezőnytől. A csoportban a címvédő dél-afrikai Hank McGregor, Jasper Mocke duó, a 2014-ben második és harmadik spanyol Álvaro Fernández, Walter Bouzán, illetve Emilio Merchán, Ivan Alonso kettős, továbbá a tavaly negyedik Boros, Solti páros lapátolt.
A harmadik futószakasz után a dél-afrikaiak megpróbáltak ellépni a riválisoktól, de a magyarok és Fernándezék velük tartottak, a másik spanyol egység ugyanakkor leszakadt. A hajráig aztán együtt haladt ez a trió, váltott vezetéssel, s látszott, hogy az utolsó méterekre tartogatják a döntést.
Az utolsó futás ugyanakkor nem sikerült jól a spanyoloknak, így a záró ezer métert már nélkülük kezdték meg a magyarok és a dél-afrikaiak, akik óriási csatát vívtak az utolsó métereken. A cél előtt nem sokkal még a címvédő vezetett, de az önkívületi állapotban lapátoló magyarok mozgósítani tudták utolsó erőtartalékaikat, s minimális különbséggel ugyan, de végül ők haladtak át elsőként a célvonalon. A közönség diadalittasan ünnepelte Soltit és Borost, akik 2003 után tudtak ismét aranyérmet szállítani ebben a számban Magyarországnak.
"Ma reggel úgy keltünk fel, hogy ezt nem hagyhatjuk másnak, ezt nekünk kell megnyerni! - mondta a 25 éves Boros Adrián, akit 22 éves társával együtt a parton "agyonölelgettek" a szurkolók, barátok, családtagok. - Amikor aztán délelőtt Reniék és Marciék megnyerték a versenyüket, azt gondoltuk: most mi jövünk! Tudtam, hogy gyorsak vagyunk, s ugyan a dél-afrikaiak elindultak a hajrában, de fáradtak voltak, minket pedig behúzott a közönség. Ez volt a siker két kulcsa: a sok edzés és a közönség."
A szám másik magyar résztvevője, a Havas Balázs, Mészáros Márton duó hetedikként ért célba.
Eredmények:
K-2 férfi felnőtt (30 km), világbajnok:
---------------------------------------
Boros Adrián, Solti László 1:54:07.613 óra
2. Hank McGregor, Jasper Mocke (Dél-afrikai Köztársaság) 1:54:08.176
3. Álvaro Fernández, Walter Bouzán (Spanyolország) 1:54:36.051
...7. Mészáros Márton, Havas Balázs 1:57:14.401
korábban:
K-2 női felnőtt (26,1 km), világbajnok:
---------------------------------------
Csay Renáta, Bara Alexandra 1:50:43.535 óra
2. Lenka Hrochová, Anna Koziskova (Csehország) 1:51:41.185
3. Stefania Cicali, Anna Alberti (Olaszország) 1:52:09.385
...7. Miskó Noémi, Braun Boróka 1:55:46.511
C-2 férfi felnőtt (26,1 km), világbajnok:
-----------------------------------------
Kövér Márton, Dóczé Ádám 1:53:48.898 óra
2. Óscar Grana, Ramón Ferro (Spanyolország) 1:58:08.295
3. José Manuel Sanchez, Manuel Antonio Campos (Spanyolország) 1:58:10.277
4. Schmidt Richárd, Dóri Bence Balázs 2:01:42.162
K-2 férfi ifjúsági (22,2 km), világbajnok:
-------------------------------------------
Mayer Keán, Petró Erik 1:26:23.520
2. Ács Péter, Erdőssy Csaba 1:27:35.495
3. Luke Harding, Magnus Gregory (Nagy-Britannia) 1:28:00.977
C-2 férfi ifjúsági (18,3 km), világbajnok:
-------------------------------------------
Koleszár Zoltán, Moldován Milán 1:24:16.492
2. Hajnal Jenő Kristóf, Takács Mihály Áron 1:25:25.144
3. Dominik Nowacki, Mateusz Borgiel (Lengyelország) 1:26:21.346
MTI Fotó: Kovács Tamás
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi
Tovább zöldülhet a Szigetköz
Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
