Városlista
2026. április 26, vasárnap - Ervin

Hírek

2020. Március 18. 07:53, szerda | Helyi

Marcalváros szélén ragadtak a tigrisek

Marcalváros szélén ragadtak a tigrisek

A lehető legrosszabb időpontban kezdte meg győri vendégszereplését a Hungária Nagycirkusz, hiszen mindössze két nappal az előtt érkeztek, hogy Orbán Viktor bejelentette a tömegrendezvények betiltását.

Mivel a cirkuszsátor alá többen férnek el száz nézőnél, a társulat gyakorlatilag előadás nélkül bontott sátrat, ám a kamionok és a lakókocsik még mindig az egyik bevásárlóközpont parkolójában állnak.

A Győr+ stábja megkereste a szerencsétlenül járt társulatot, ám az artisták közül senki sem akart nyilatkozni.

Információink szerint, a cirkusz 25 kamionja néhány napon belül elhagyja Győrt.

Az egészségügyi vészhelyzet miatt kialakult állapotot méltányolta a terület birtokló áruházlánc is, hisz méltányos területfoglalási díjat kér csupán a Hungária Nagycirkusztól és azt is engedélyezte, hogy még néhány napig, amíg a szállításokat megszervezik a területen maradjanak a cirkuszosok.

A társulat egyébként Győrből egyenesen az úgynevezett téli szállásuk felé veszi az irányt, hisz a betervezett turnécélpontokba értelmetlen lenne elmenniük. A magát megnevezni nem akaró forrásunk szerint, bár bíznak abban, hogy a nyári időszakban a Balaton környékén még láthatja a publikum a cirkusz artistáit a manézsban, nincsenek illúzióik. Véleménye szerint az idei turnéidőszak úgy fejeződött be, hogy el sem kezdődött.

Forrás: gyorplusz.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi

A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben

Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.

2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi

A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon

Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.

2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi

Laczkovits-Takács az új frakcióvezető

A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.